Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)
Török Katalin: Boromisza Tibor munkássága 1919 és 1953 között
aki szintén tanulni, festeni jött a művészetek fővárosába. Boromiszára nagy hatást gyakorolt újdonsült japán barátjának tudatossága: „Tudta miért van itt, mit visz el innen s kinek, minek. Készült haza, mert rákerült a sor, hogy az ősei oltárán a tüzet felgyújtsa, ápolja (...) Nagy kétségek és keserűségek között árvultam magamban. Hát nékünk már nem lehet ősi oltártüzet gyújtani."64 Ma már talán anakronisztikusnak tűnhet Boromisza sóvárgása a távoli kelet, eleink többnyire már feledésbe veszett ősi kultúrája, szokásai után. Azzal a felismerésével azonban, hogy a paraszti műveltség rohamos pusztulása miatt ebből a kultúrából a képzőművészet eszközeivel is menteni kell, ami még menthető, nem állt egyedül. Hogy csak az egyik legismertebb példát idézzem, Vajda Lajos és Korniss Dezső az 1930-as évek közepén kialakult, híres közös programja a Boromiszáéhoz hasonló felismerésen alapult, bár ők nem foglalkoztak az ázsiai gyökerek keresésével. Vajda Lajos 1936 nyarán feleségének Szentendréről írt egyik levelében így foglalta össze festészeti programjuk tervét: „Abból indulunk ki, hogy tradíció nélkül nem lehet semmit sem csinálni, s ez a magyar körülmények között csakis a magyar népművészet lehet (...) Ugyanazt akarjuk, amit Bartók és Kodály a zenében már megcsináltak, azt hiszem, hogy a piktúra területén ilyen törekvések még eddig nem voltak, ha sikerül célt érnünk, akkor mi leszünk az elsők ezen a területen. [Ezek szerint Vajda nem tudott Boromisza már évtizedes, hasonló törekvéseiről. T. K. j Igen, nekünk az úttörők szerepét kell vállalni, és ennek azért érezzük fokozott szükségességét, mert a mai magyar művészetben mindenki visszafelé kacsint. Mi is visszanézünk a múltba, de egészen más célzattal, azért, hogy még jobban megerősödjünk, s hogy a múlt értékeit megmentsük (ami még nem pusztult el), és a jövő számára adjuk át. Az egész mai népművészet is már sajnos pusztulásnak indult (...) Az emberekből kiveszett minden anyag- és formaérzék, valami sváb hermafrodita építő stílus Szent Bertalan-éjszakát rendez a magyar falvakban, saját szemeinkkel láttuk. Sajnos mi ebben a dologban nem tehetünk semmit sem, pedig de rengeteget kellene tenni, elsősorban be kellene tiltani minden újfajta építkezést, megakadályozni a régiek lebontását és tönkretevését, felkutatni az értékes tárgyakat, és összegyűjteni, ezeket rendszerezni, s ebből megalkotni a népművészeti múzeumot (nem néprajzit). Nagyon sok tennivaló volna itt, de lehetetlen megvalósítani a jelenlegi uralmi formák között."65 Korniss Dezsőt, aki művészetében a népi, a humánum és az európaiság egységére törekedett, a harmincas évek közepén Szigetmonostoron érte hasonló élmény, mint Boromiszát 1924-ben a Nyitra mentén, vagy az 1920-as évek végén a Hortobágyon. Mindketten döbbenten álltak az eléjük táruló látvány előtt. Korniss az övére később így emlékezett vissza: „Úgy gondoltam, hogy a legegyszerűbb formákból kell kiindulnunk, ezért elkezdtem a környéken kutatni. Egyik nap átcsónakáztam a szigetre, s besétáltam Szigetmonostorra. Ennek a kis falunak hirtelen rám gyakorolt hatását ilyen gyerekes felkiáltással fogalmaztam meg: »Hű, Ázsia, Ázsia!« Úgy éreztem, hogy végre eljutottam valami egyszerű maghoz: csodálatos csend, nyugalom és egyszerű formák fogadtak itt. Mindjárt a falu elején megdöbbentett egy kis ház fehérre meszelt frontja. A vakító-fehér felületen a pici ablakot fekete vagy megfeketedett vas, ill. bádoglap borította, amit napvédőként használtak, s az empire motívumokkal volt kilyuggatva. Az ablak fölött, a sima fehér falon egy csodálatos kagylóforma agyag-stukkóból. Ezeket maguk a parasztok, vagy paraszt-iparosok csinálhatták."66 Korniss és Boromisza programját hasonló felismerések motiválták, de az azokra adott válaszok már jelentősen eltértek egymástól. Boromisza három célt tűzött ki maga elé a Hortobágyon: az antropológiailag tipikus pásztorfejek festését, a mozgásjelenségek (ember és állat szabad mozgása, tömegmozgások) és a puszta különleges fényjelenségeinek tanulmányozását, s mivel vallotta, hogy „eredményes munkának átélés az 64 Boromisza Tibor: Három év nyeregben | é. n. | Hortobágy | BT-CsA 65 Mándy Stefánia: Vajda Lajos | 1983 | 181-182. o. 66 Korniss Dezső önmagáról | Művészet. 1974/11 | 5. o. 150 BOROMISZA TIBOR
