Basics Beatrix: A motívumtól a képig. A magyar modernizmus festői nyelvének kialakulása (Szentendre, 2012)
Koszta József Brassó, 1861 - Budapest, 1949 A Munkácsy-tradíciót folytató alföldi irányzat egyik legjelentősebb képviselője. 1882-83-ban a bécsi akadémián, majd a következő években a budapesti Mintarajztanodában Lotz Károly és Székely Bertalan növendéke volt. 1891-ben ösztöndíjjal Münchenbe ment. 1899-1902-ben Rómában, Párizsban és Nagybányán dolgozott. Plebejus demokratikus szemléletű művészetét a paraszti témák, az alföldi táj drámai ábrázolása, az erős fény-árnyékokra épített színvilág, az expresszív realista formálás jellemezte. Sajátos formanyelve a húszas évektől kezdve alakult ki. Ekkor már nagyobbrészt Szentes melletti tanyáján élt és ott festette drámai tájait, a paraszti életet, erőteljes önarcképeit. Ez időtől kezdve minden külföldön rendezett jelentősebb kiállításon szerepeltek munkái, és sajátos nemzeti karakterükkel nagy sikert arattak. 1937-ben a Szinyei Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Tornyai János Hódmezővásárhely, 1869 - Budapest, 1936 Zsellérszülők gyermeke volt. 1886-88 között a budapesti Mintarajziskola rendes, 1888-89 között pedig vendéghallgatójaként Székely Bertalan, Lotz Károly, Greguss János növendéke volt. 1894-től szülővárosában kapott ösztöndíjjal Párizsban a Julian Akadémián képezte magát, ahol igen nagy hatást gyakorolt rá Munkácsy Mihály festészete. Művészetében Munkácsy népi realizmusa élt tovább átszőve drámai expreszszivitással. Később Rudnay Gyula és Endre Béla társaságában gyűjtötte a népművészet emlékeit, s együtt hozták létre a népi fazekasság megmentésére a hódmezővásárhelyi művészek Majolika- és Agyagipari Telepét is. Az 1910-es évektől Mártélyon lakott, itt festette alföldi tájképeinek sorozatát. 1919-ben Budapestre költözött. A Képzőművészek Új Társasága (KÚT), a Munkácsy Céh, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Egyesülete (KÉVE), a Paál László Társaság tagja volt. János Tornyai Hódmezővásárhely, 1869 - Budapest, 1936 He studied at the School of Decorative Art in 1886-88, then he was pupil of Bertalan Székely, Károly Lotz and János Greguss in 1888-89. He studied at thejulian Academy in Paris from 1894 where he was influenced by Munkácsy's art. He visited Germany and Italy in 1897, then returned to Hódmezővásárhely. He started to collect folklore products together with Gyula Rudnay and Béla Endre and they founded a school in Hódmezővásárhely to save folk pottery. He lived in Mártély from the 1910s onwards where he painted a series of landscapes on the Great Plain. He moved to Budapest in 1919. He worked in Szentendre for a few months in 1933-34. Kiadta a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2012 Felelős kiadó: dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton megyei múzeumigazgató A kiállítás kurátorai Cum him of I lie exhibition: dr. Boros Judit, Papp Katalin Projektvezető/4 o/гг/ immuner. Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton megyei múzeumigazgató Főmunkatárs Chief expert dr. Basics Beatrix Szerkesztés íuium dr. Basics Beatrix Fordítás irmrlutinu dr. Basics Beatrix Lektorálás Ihoojremhi/m dr. Erdősi Péter Katalógus terv (impliie ihri: Pongrácz Farkas Kölcsönző intézmények hmm: Magyar Nemzeti Galéria Bozsó Gyűjtemény, Kecskemét Ferenczy Múzeum, Szentendre Janus Pannonius Múzeum, Pécs Móra Ferenc Múzeum, Szeged Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba MűvészetMalom, 2000 Szentendre, Bogdányi u. 32. Tel.: 26(301-2441112 | E-mail: malom@pmmi.hu www.pmmi.hu | www.muveszetmalom.hu Nyitvatartás: keddtől vasárnapig 10-18 óráig.