Klemmné Németh Zsuzsa (szerk.): Triznya Mátyás 1922 - 1991 (Szentendre-Zebegény, 2012)

lyét a folytonosan áramló, a világ minden részéről összegyűlt turisták hadai, akiket ellenállhatatlanul idevonz valami kényszerítő erő, de közülük nagyon kevesen értik meg, hogy valójában mit is keresnek ebben a pusztulását nem takargató, örökifjú városban.

Hubay Miklós a Colosseumról elmélkedve fogalmazta meg azt, amit Triznya Mátyás akvarelljeit szemlélve érezhetünk. „A Colosseum: formára egy kiégett kráter, rücsök a Holdon. Felnéztem az aljából, fel a peremére — semmiségem benne oly nyilvánvalóvá lett, mint egy idegen égitesten felejtett asztronautáé. Próbáltam elképzelni körül az oldalában százezer nézőt. Ennyi ember emberibbé teszi-e a kőörvényt, melynek fenekéről — mint mély kútból - már a csillagokba látni? Nem. A zsúfolt Colosseum talán még holtabb holdkráter marad. Minél több ember lepi-nyüzsgi be a tölcsér belső menedékét: az emberi jelenlét annál távolibb, felfoghatatlanabb, valószínűtlenebb. ”5 Talán ezért nem festett embereket Triznya Mátyás az épületek közé, a fák árnyékába. Ezzel a gondolattal indította Szabó Ferenc is Triznya Mátyáshoz írt versét, mely közös kötetük élén olvasható:

„Embert nem látsz de él a kutak kertek kövek lelke tört oszlopok tövén a múlandóság meditál píneák kitárt tenyerén aranyáldásként csorog le a fény”6

5 Hubay Miklós: A közöny gyújtópontjában, Napló nélkülem, Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1978. 100. o.

6 Mielőtt szürkülnek a színek, Szabó Ferenc versei, Triznya Mátyás akvarelljei,

Róma 1987. 5. o.

10