Kopin Katalin (szerk.): Jel - Tranzit. Bartl József kiállítása. Művészetmalom, Szentendre. 2012. november 23 - 2013. január 27. (Szentendre, 2012)
jelen van a legjelentősebb hazai és számos külföldi magángyűjteményben, rendszeresen szerepel aukciókon. A kiállítás katalógusában a festői életmű alakulását, fontosabb állomásait követem nyomon, az egyes korszakokat, műcsoportokat öszszekötő gondolati ívet kimutatva. Elemzés alá vonom a baráti és mesteri kapcsolatok életműre gyakorolt hatását, a korszak kultúrpolitikájának ellentmondásait, következetlenségeit, a három „T" kategóriái közötti átjárhatóságot. AZ ÖTVENES, HATVANAS ÉVEK MŰVÉSZETI KÖZEGE2 Elöljáróban érdemes néhány mondat erejéig, vázlatosan kitérni az ötvenes-hatvanas évek művészeti közegére, kultúrpolitikai irányvonalaira, hogy megértsük, Bartl Józsefnek és nemzedéktársainak milyen kontextusban kellett megtalálniuk igazodási pontjaikat. Az ötvenes évek fogalmi és időbeli keretébe tartozó első fontos képzőművészeti esemény a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének megalakulása 1949. szeptember 24-én. Az alapszabály szerint a tagok a szocialista realizmus tematikai és stiláris elveit tűzték zászlajukra, tehát deklaráltan egy új korszak vette ekkor kezdetét. 1949. október 1-én a Nemzeti Szalonban Révai József népművelési miniszter, a Magyar Dolgozók Pártjának főideológusa megnyitotta a szovjet festők kiállítását, ezáltal kézzel fogható közelségbe kerültek azok a korábban elvi síkon megfogalmazott elvárások és követelmények, melyeket a művészekkel szemben támasztott a Párt. A kiállításon bemutatott édeskés, idilli kompozíciók derűs világot ábrázoltak, stilárisan a 19. század végi realizmushoz, naturalizmushoz nyúltak viszsza némi patetikus felhanggal. Ezekkel az eseményekkel egy időben sor került a korábban megalakult művészeti szervezetek és csoportosulások megszüntetésére, valamint egy témaajánlat meghirdetésére a monopolhelyzetben lévő Szabad Művészet hasábjain, az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításra készülő művészeknek.3 A felkínált témák egy boldog, problémában világ illúzióját kívánták megteremteni, és ehhez a Párt szolgálatában álló művészeket hívták segítségül. Az ideológiai diktatúra a képzőművészet színterein 1953-ban, Sztálin halála után némileg oldódni látszik, majd újabb fordulatot hoznak az 1956-os események. Az újrarendeződő sorokat és politikai viszonyokat jól tükrözi, hogy 1957 tavaszán a Műcsarnokban megrendezték azt a Tavaszi Tárlatot, amely üde színfoltként és egy újabb korszak határmezsgyéjeként áll a magyar művészet történetében. A kiállítást Makrisz Agamemnon szobrász rendezte, a zsűri rendhagyó módon négy eltérő szemléletű bizottságból állt. A katalógus előszavában az óvatos körmondatok mellett néhány merész kijelentést is találunk a rendezők részéről: „Nem a szokásos nemzeti kiállítások évi seregszemléjével állunk itt szemben, hanem a művészek olyan magukrendezte tárlatával, amelyben minden ma élő és küzdő törekvés helyet kapott. (...) A hivatalos irányítás, mint ismeretes, nem egyszer hátráltatta a fejlődést - beleszólva az alkotómunka részleteibe. Egy elképzelt irányvonal mentén gyenge művészeket is piedesztálra emelt.'"' Tehát határozott szándék mutatkozott a nyitásra, a sokszínű művészi színtér megteremtésére. Természetesen e görögtűzként felvillanó esemény nem sokáig világíthatta be a művészeti közélet vészterhes egét, újra fellegek kezdtek gyülekezni a láthatáron. Kovalovszky Márta e korszakot így jellemzi: „Nyomasztó, kettős világ jellemezte a hatvanas évek elejét, a diktatúra súlya nehezedett a mindennapi létre és a szellemi életre egyaránt, de az idő múlásával halvány oldódás jeleit is érzékelni lehetett"5 Az oldódás jeleiként értelmezhetjük a Zuglói Kör megalakulását 1963-ban, Kassák Lajos kiállítását a Fiatal Művészek Stúdiójában (1965), az 1966-os Stúdió kiállítást, majd a „neoavantgárd" generáció színrelépését az I. - II. Iparterv című Kovásznál Gábor György karikatúrája Bartl Józsefről és osztálytársairól a Képzőművészeti Főiskolán, 1952 (Balról: id. Bartl József, Keserű Ilona, Bartl József, Major János, Kovásznál Gábor György) Gábor György Kovásznai's caricature of József Bartl and his classmates at the Academy of Fine Arts, 1952 (from left to right: József Bart! Sr., Ilona Keserű, József Bartl, János Major and Gábor György Kovásznál)-> A Művészet című lap hasábjain jelent meg Aradi Nóra vitaindító tanulmánya, mely az 1945 utáni eseményeket vázolta fel. Lásd: Aradi Nóra: A magyar művészet története 1945 után. Művészet, 1981/3, 6. 1988-ban látott napvilágot a Rozgonyi Iván által jegyzett interjúkötet, mely 1955-től 1981-ig a korszak meghatározó művészeivel készült interjúkat gyűjtötte össze. Lásd: Rozgonyi Iván: Párbeszéd müvekkel. Interjúk 1955-1981. MTA, Budapest, 1988. Fontos állomás volt az e két évtizedről való nyílt diskurzus megteremtésében az 1991-ben, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben cimü kiállítás, melynek katalógusában tanulmányok és forrásértékű interjúk jelentek meg a korszakot alakító és formáló művészekkel és művészeti szakemberekkel. Lásd: Nagy Ildikó (szerk.): Hatvanasévek. Új törekvések a magyar képzőművészetben. (Kiállítási katalógus) Képzőművészeti Kiadó - Magyar Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum, Budapest, 1991. 3 Szabad Művészet, 1949, III. évf. 356-360. o. Az I. Magyar Képzőművészeti Kiállítás 1950 augusztusában került megrendezésre a Műcsarnokban, és Révai József nyitotta meg. 4 Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, 1957. április 20 -június 16. 5 Kovalovszky Márta: „Jég és aszály közt játszi évszak” - A hatvanas évek. ln:A második nyilvánosság. XX. századi magyar művészet, i. m. 175. o. 7
