Herpai András (szerk.): Kovács Margit Kerámiamúzeum, Szentendre (Szentendre, 2012)
Népművészet Az 1950-es évek 3- terem A második világháborút követően belép a Magyar Kommunista Pártba és saját eszközeivel tevékeny részt vállal az ország újjáépítésében, a műveiben megnyilatkozó közérthető világképe az új rendszer ünnepelt művészévé avatja. Munkásságáért az elsők között kapja meg 1948-ban Kossuth-díjat. Ezt követően sorra kapja a jelentős állami megrendeléseket (a Déli pályaudvar Balaton térképe 1950, a hegyeshalmi határátkelő Magyarország térképe 1950). E műveivel az épületkerámia és a köztéri kerámiamüvészet elismert alakjává emelkedik. Noha már a harmincas években is szerepelt népművészeti kiállításokon, az ötvenes években, az akkori kommunista kultúrpolitikai elvárásokhoz közelítve felerősödik a népművészet iránti érdeklődése. A magyar népművészeti formakincsből kiindulva gazdag, egyéni motívumrendszert fejleszt ki. A felhasznált szimbólumot és növényi ornamentikát legtöbbször eredeti jelentésétől megfosztva, az adott témától és az alkalmazott technikától függetlenül, egyszerű díszítőelemként építi be műveibe. Az ebben az időszakban készült nagyméretű faliképéin az internacionális gótika horror vacui képtípusa köszön vissza. Domborművein és faliképéin az életképi jelenetek aprólékosan részletezővé, zsúfoltakká válnak, és ezáltal veszítenek monumentális hatásukból. A szocreál elvárásainak megfelelő témákat sokszor erősen stilizált figurákkal, dekoratív kompozícióban fogalmazza meg. Ebben az időszakban az érzelmek bemutatása néhol teátrális felhangot kap kisplasztikáin. Ekkoriban korongolt nagyméretű körplasztikái teszik a nagyközönség körében is kedvelt keramikussá.
