Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)
1949
LEVELEK RÓMÁBÓL Moore-né még a múltkor adott egy pár ajánlósort, hogy menjünk el az angol kölcsönkönyvtárba is. Ott nincs olyan flanc, de sokkal finomabb minden, Moore-ékhoz egész közel van. Egy rém kedves nő volt ott és egy olasz lány, aki alig látszott ki a náthából. Először beírtak minket és aztán közölték, hogy fizessünk fejenként ezer lírát. Mi megmondtuk, hogy akkor alma, mert nekünk nincs pénzünk. Erre a nő bocsánatot kért és exkuzálta magát, egész kétségbe volt esve, de mi megbocsátottunk neki. Azt mondta, hogy vigyünk csak el annyi könyvet, amennyi jól esik és kettőt kikerestünk, egy harmadikat meg ránk sózott, ezt most kapták és még be sincs sorolva a könyvtárba. Én ezt kezdtem el olvasni, nagyon érdekes, egy amerikai újságíró utazásai Európában a háború után. Persze engem az olasz részek érdekelnek legjobban, főleg Rómáról ír. Azért érdekes, mert az ember rájön, hogy az amerikaiak nem tudják megérteni, hogy mi a szép itt. Nem tetszenek neki a régi szűk utcák a száradó fehérneműkkel, letolja a Café Grecót, ahol Goethe, Stendhal, Anatole France, Wagner, Shelley, Keats stb. kávéztak, mert szerinte csak a cipőtalpuk nyoma van a padlón és ettől még át lehetne alakítani modernné a helyiséget. De vannak normális észrevételei is és főleg mindezt nagyon érdekesen tudja megírni. Nagyon várjuk a fényképeket, mi most spórolási szempontokból nem fényképezünk, de nem is érnék rá. Azt még elfelejtettem a múltkor megírni, hogy Runnyaival találkoztunk egyik este egy trattoriában és elborozgattunk. Mesélt a rúzsgyártásról és rengeteget nevettünk. О is nagyon szeret itt élni és szereti az olaszokat, mesélt mindenféle kalandjáról, nagyon helyes és jópofa ember. Meg vagyok hatva, hogy Ruzsi ilyen nemes tehén lett, ez a borjuk árát is emelni fogja talán. De ha kis bika lesz, akkor nehéz lesz felnevelni otthon, nem lehetne akkor azt mondani, hogy megdöglött és megenni? Igaz, hogy így nincs sok haszon belőle. Azonnal írok, ha találkozunk a pulis nővel, addig is pá-pá, vau-vau, sokszor csókol Zsuzsa, Matyi 81. Róma, 1949. november 4. Édes Mamikám és Apu, épp most jöttünk haza, Moore-ékal ebédeltünk a Nino nevű vendéglőben, de először a puli ügyről számolok be. Tegnap Matyi elment a Grand Hotelbe, kisütöttük, hogy ilyen üzleti ügyben jobb, ha csak ő megy egyedül. A nő lejött a hallba, egy 40-50 éves, csontos, némileg ló pofájú nő, frufrukkal. Nagyon ért a pulikhoz, egy kutyafarmja van és van is neki egy pár pulija. Megnézte a fényképet és kijelentette, hogy ez túl nagy puli, egy pulinak nem szabad ekkorának lenni. Ahogy én visszaemlékszem Micsipire /Szőnyiék kutyája volt/, az tényleg kisebb volt, de Matyi mondta neki, hogy ezen kívül is van egy csomó fajtiszta kis puli és a nőt nagyon érdekli az ügy. О maga akart Pestre menni személyesen, de nem sikerült neki. Nagyon drágállja is, de Matyi elmagyarázta, hogy miért ilyen drága. Sajnos a legnagyobb baj ott van, mint kisült, hogy az olaszok nem engednek be kutyákat. A nő bátyja egy kis pincsivel érkezett meg repülőgéppel és ne adj’ Isten, hogy a kutyát kiengedték volna, csak hosszas utánjárás és protekciók után. Valami olasz törvény van, amit biztos száz éve hoztak és ma is érvényben van. Azon kívül az se tetszik neki, hogy előre be kell fizetni ennyi pénz és semmi biztosíték 166
