Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)
1949
EZERKILENCSZAZNEi Donáthékat. Itt, a Venetón van a helyiségük, de nem az utcára, hanem az első emeleten. Egy szoba, elég szépen elrendezve, a falon egy csomó kép, a szoba közepén egy vitrin tele porcelánnal és más régiségek szanaszét. Az egyik lánya volt ott, de nem a festő felesége, mondtuk neki, hogy az öreggel szeretnénk beszélni. Valahonnan előjött, egy kedves aranyos bácsi, Aput nagyon sok szeretettel üdvözli és sokáig beszélgettünk vele. Ezen a nyáron nyitottak egy üzletet Capriban, de az egész bedöglött és jövőre azt nem is folytatják. Itt is nagyon nehezen megy, különösen újabban a font leértékelése óta az emberek ülnek a pénzükön, maximum, evésre költenek. Az a lánya, aki a festő felesége, lent Capriban vezeti az üzletet, a férje nem tud eladni egy képet se. Azt mondja, hogy még tavasszal egész más volt, akkor még vásároltak az idegenek, de most csak sietve megnézik Rómát és rohannak haza. Nagyon örülünk, hogy megismerkedtünk az öreggel, azt mondta, hogy bármikor, ha kedvünk lesz, csak nézzünk be hozzá, és majd elbeszélgetünk. Ügy látom, ők inkább közvetítéssel foglalkoznak, meg talán vannak vevőik a hotelekben, mert ebbe a helyiségbe véletlenül senki se téved be. Az öreg egy szót se tud olaszul, odajött a házmester, valami lakbér ügyben, a lányával beszélt és az öreg közben folyton kérdezte, hogy mit mond, mit mond? Mi már egész jól megértjük, bár most kerültünk abba a stádiumba, mikor az ember észreveszi, hogy nem is olyan könnyű ez a nyelv. Borzalmas rendhagyó igék vannak, még rosszabb, mint a francia és a szavak általában mind hasonlítanak valami francia, latin vagy angol szóra, de mikor használni kéne, akkor sose jut az ember eszébe, hogy most mihez hasonlít. Azért beszélni már egész jól tudunk, de ha az olaszok egymás közt beszélgetnek, annak a negyedét sem értjük. Feliciék szép lassan beszélnek hozzánk, mint korlátolt elemekhez, így ezt általában megértjük. Csak a néni időnként megfeledkezik magáról és elkezd hadarni. A házban már mindenki ismer minket, Feliciék mindent elmondtak rólunk és mindenki irtó kedves, a fűszeres, a trafikos, a gyümölcsös, a házmesterékről nem is beszélve, ezek irtó jó pofák. [...] Tegnap elmentünk sétálni, autóbusszal a Teveréig és onnan gyalog. Megnéztük az Isolát, irtó helyes kis sziget, a házak tükröződnek a vízben, egész ki vannak építve a vízig. Csupa régi szép málladozó falú ház, egy csomó macska mindenütt és a fehér neműk száradtak. Voltunk moziban is, egy olasz filmet láttunk, rém pocsék volt. Nem a mostani Rossellini-féle verista filmek közül való, hanem valami régebbi film lehet. Azt hiszem, most minden újságot megírtam, talán ezen a héten elkezdi Matyi a portrét, ha ráér Moore-né. Pá-pá, sokszor csókol szeretettel Mindkettőtöket Zsuzsa és Matyi 74-Róma, 1949. szeptember 26. este Édes Mamikám és Apu, úgy látszik, most egy hepében vagyunk, adja Isten, hogy ne is kerüljünk ki belőle sose. Tegnap, 13- án délután elmentünk Moore-hoz az irodába, nagy örömmel fogadott és irtó kedves volt. Lementünk a kertbe, mert elvesztett egy kulcsot és azt akarta megkeresni. A villa előtt virágágyak vannak és köztük hely az autóknak. Ott az autóból kiszállva vesztette el a kulcsot és össze-vissza kerestük, közben beszélgettünk. A kulcsot Matyi találta meg, ebben is mázlink volt és elegáns mozdulattal átnyújtotta Moorenak. Ezután, felmentünk megint és azt mondta, hogy kapott egy levelet Vincétől /Korda/, amiben azt r55
