Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)

1949

LEVELEK RÓMÁBÓL

essen az eső, de az itt ismeretlen fogalom. Eddig még csak egyszer esett Firenzében, de Rómában még felhők sincsenek. Nem tudom, hogy ezek a pineák és ciprusok miből élnek. Most már befejezem, mert elírnék estig, de elfogy a papír.

Pá-pá, sokszor csókol szeretettel Mindkettőtöket

Zsuzsátok

Rémes ez a Zsuzsa, Nektek mindig mindenről annyit ír, hogy nekem egyszerűen már nem jut semmi. Sok csók

Matyi

53-Róma, 1949. augusztus 11.

Édes Mamikám és Apu,

nem is tudom, hogy kezdjem el a tegnapi estéről az írást, de legjobb lesz, ha tárgyilagosan az elején kezdem, és nem rögtön áradozok. Azt előrebocsátom, hogy ilyen nagy élményben még nem volt részünk és nem is tudom elhinni, hogy lesz.

Szóval Virányiék már itt laknak és a leánykának is volt jegye a Giglihez, tehát velünk jött. Ez annyiból nem volt rossz, mert ő tudta, hogy, hogy kell menni és így egyenesen oda találtunk. Már a villamosban annyian voltak, hogy mikor megállt a Colosseum után, az egész úgy ürült ki, mint mikor egy tubusból kinyomják a fogpasztát. Aztán láttuk, hogy processziószerűen vonulnak az emberek, autók sorban egymás után, nem lehetett eltéveszteni. Ilyen embertömegben még nem voltunk, otthon azt hiszem, egy futballmeccsen lehetnek ennyien. Kisült, hogy Gigli most énekel először a háború óta Olaszországban, mert negyvenhatban egyszer fel akart lépni és kifütyülték, azóta csak külföldön énekelt. A Terme di Caracalla három percre van a Colosseumtól, körül van építve hatalmas tribünökkel, a félkör alakú nagy romok között a színpad egész kicsinek tűnik. A mi helyünk középen volt, de jó hátul, eleinte meg voltunk ijedve, hogy nem fogunk hallani. De aztán rájöttünk, hogy ez remek hely, mert egészben lehet látni a romokat és a színpadot, a holdat és a fákat. Első volt a Parasztbecsület, mikor Gigli hangját meghallottuk, majd elolvadtunk a gyönyörűségtől. Minden erőlködés nélkül száll, száll belőle a hang hihetetlen messzeségbe és olyan csodálatos a hangszíne, hogy rögtön meg lehet ismerni, a közelébe sem jön senki másnak a hangja. Ezt nem lehet leírni, borzasztóan sajnálom, hogy Ti nem hallottátok. A nézőtéren legalább 4-5000 ember lélegzetvisszafojtva hallgatta és messze, egy úton állt a potyaközönség, azok is halálos csendben voltak és mindig azok kezdtek el először tapsolni. Az énekesnőnek is gyönyörű hangja van, Maria Canglia, itt nagyon híres. [...] Különben itt láttuk, hogy ezt a műfajt ezeknek találták ki, a kórusok és a kisebb énekesek is úgy énekelnek, hogy ilyen tökéletes előadást még nem hallottunk. Amellett mind komédiások, Gigli is néha pukedlizik, egyszer, persze olaszul odaszólt valamit a közönségnek, sajnos mi nem értettük, mindenki nevetett. A Bajazzók első része után őrületes taps és brávózás volt, kiabálták a nevét, integettek neki, az egész közönség meg volt őrülve. Az utolsón, nagyon fárasztó ária után ő integetett vissza, hogy sajnos fáradt és nem tudja megismételni. Egész el vagyok szontyolodva, hogy nem találok elég jó szavakat, hiába, ezt nem lehet leírni. Most, ha visszagondolok rá, az egész álomszerűnek tűnik.

126