Csukovits Anita (szerk.): "Több nyelven, egy akarattal…"Népi és nemzetiségi kultúra a Kádár-korszakban (Szentendre, 2011)

Az isaszegi helytörténeti kiállítás részlete I PMMI Tragen Ignác Múzeum Fotótár, Vác A tsz-szervezés felgyor­sította a falu átalakulásá­nak folyamatát, de az a szocialista átalakulás nél­kül is végbement volna. A korabeli média-újságok, rádió, televízió - a falusi életnél gazdagabb, sok­színűbb városi élet képét rajzolta meg, mely a fa­lusi fiatalságra erősen hatott: vagy elhagyta a falut, vagy megpróbált a városi életre jel­lemző szokásokat meghonosítani - a kivetkőzés, a régi tárgykultúra újra cserélése, a régi szokások elhagyása, mind ennek lépései voltak. A létrejött tájházak, a hagyományőr­ző együttesek, a hímzőkörök, a pályázati anyagok azonban - részben a sajtóhírek és felhívások hatására - szerencsére még időben gyűjtötték össze a feledésbe merülés elől a hagyományokat. Az újságíró pedig szívesen fordult kérdéseivel a néprajzos-muzeológus felé, hiszen ha kellett egy-egy lapszámba valami kis színes, egy-egy gyűjtőút beszámolója, egy ünnepi hagyomány, vagy népművész bemutatása mindig alkalmas/tartalmas helykitöltő volt. A Pest Megyei Hírlap több százezer ember napi rutinjához tartozott, így olvasói közül sokan örömmel olvasták a saját falujukat dicsérő sorokat, mások innen értesültek egy szá­mukra ismeretlen létforma érdekes, különleges hagyományairól, szokásairól, kaptak kedvet népművészeti tárgyak gyűjtéséhez, hímzésminták kipróbálásához, vagy néprajzi tárgyú ki­állítások megtekintéséhez. A falu és a népi kultúra Kádár-korszakban végbement átalakulásának kutatása még sok munkát kíván. Amíg még van rá lehetőség, meg kellene vizsgálni, hogyan élték meg maguk a falusi emberek az átalakulást, mennyiben akarták/ellenezték/fogadták el a változásokat, illetve milyennek tartották a saját kultúrájukat, annak ismertségét, elfogadottságát... A saj­tótudósítások alapján kirajzolódó kép - még ha a sorok között olvasva sok információhoz jutunk is - a hatalom által sugallt kép, amelyet terepkutatások, riportok tehetnek árnyal­tabbá. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom