Csukovits Anita (szerk.): "Több nyelven, egy akarattal…"Népi és nemzetiségi kultúra a Kádár-korszakban (Szentendre, 2011)
tölthetett be az államszocialista rendszer mindenkori politikájában. A népfrontok mint kirakatintézmények az államszocialista rendszereket azok bukásáig kiszolgálták. Funkciójuk a desztalinizációt követő pártpolitikai cikk-cakkok hű követése és látványos - mind kül-, mind belföldi - illusztrálása volt mindvégig. Ezek a politikai cikk-cakkok Sztálin halálát, és különösen az 1956-os magyarországi forradalmat követően a társadalom síri csendjét garantáló életszínvonal-politikát (a társadalom korrumpálását) vegyítették hazafiaskodó nacionalizmussal, illetve rendőri elnyomással. Magyarországon a Kádár-rendszer első éveit követően a rendőri elnyomásról a társadalmat korrumpáló életszínvonal-politikára - és ezzel szoros összefüggésben az ún. szövetségi politikára - tevődött át a politikai hangsúly. Lengyelországban ezt a hivatalos nacionalizmus „színesítette” az 1968-as diákmegmozdulásokat követően. A romániai nemzeti kommunizmus az állami rendőrségi elnyomás és a hivatalos nacionalizmus perverz elegyévé lett a nyolcvanas évekre. A Kádár-korszak hivatalos - a párthatározatokból kitűnő - viszonya a hazafiassághoz és a népfrontos népiséghez nem volt mindig ugyanaz a jelenség. Az 1956-öt közvetlenül követő években, a kádári szövetségi politika intézményesülése előtt a hazafiság, a nacionalizmus mint az imperialista felbomlasztás lehetséges eszközei értelmeződtek. A „nemzeti kommunizmus” a Moszkva irányította leninista kommunista pártok fő ideológiai ellensége volt az ötvenes évek végén. Ezt színezte Magyarországon az 1956-os forradalom friss élménye. A hatvanas évek elején ebben a globális és magyarországi kontextusban fogalmazott úgy az 20 A Röpülj páva Vegyeskórusból kivált Sződi Férfi Kamarakórus I 1970-es évek I magántulajdon, Sződ
