Ottományi Katalin: Képek a múltból. Az elmúlt évek ásatásaiból Pest megyében (Szentendre, 2008)

Az egykori Németváros keleti részén, a Zichy Hippolit u. 20. szám alatti telken 2005-ben az egykori városfalnak csupán a legalsó rétegét sikerült megfigyel­ni, a falak nagy részét a korábbi nemzedékek már elbontották. Az esetleges támadók tá­voltartására a falak előtt két árok húzódott, me­lyek alsó, mélyebb része maradt ránk. E védőrendszert a török kor végén még használhatták, hi­szen ekkor teljesen kitakarították az árko­kat. Betemetésükre a 18. században került sor. Ek­kortájt keletkeztek azok a te­metkezések, amelyek a külső védőárok mellett kerültek elő. Négy sírgödörben egy-egy vázat, az ötödikben viszont két elhunytat he lyeztek el. Megfigyelhető volt, hogy a testek koporsó nélkül, különféle testhelyzetekben, gondat­lanul, talán bedobálva kerültek az apró, szűkös sírokba. Mivel a korabeli keresztények mindig templom körül, megszentelt földben nyugodtak, valószínűleg itt, a várárkok mellett feltárt öt sírban azok pihentek, akiket tetteik miatt a temetőből kizártak. 2006-ban a Köztársaság út 23. sz. alatti telken több közép­kori ház részlete került elő. A legérdeke-4. sebb az, amelyet a 13. században a ta­tárok pusztítása után beköltöző német családok egyike építhetett, és amelyet több generáció használt ezután. Az épü­let vázát földbe vert hosszú karók alkot­ták, amelyek közé vesszőből falat fontak, és ezt sárral két oldalról letapasztották. A három helyiségből és egy kicsiny előtérből álló ház padlóját is agyaggal tapasztották le. A többször leégett, új­jáépített épület mellett egy későbbi ház kő alapjai is előkerültek. Ezek alatt, leg­mélyebben, a legkorábbi rétegeket kutatva első ízben kerültek elő bizonyítékok a terület korai lakottságára, ugyanis itt a 10-11. századi Vác lakóinak egyszerű, földbe ásott gödörházai és kemencéi láttak napvi­lágot. •• у. ч : ... .... .

Next

/
Oldalképek
Tartalom