Ottományi Katalin: Képek a múltból. Az elmúlt évek ásatásaiból Pest megyében (Szentendre, 2008)

(Kr. e. 4500-2700) (Kr. e. 2700/2500-800) Az ásatások során kiderült, hogy a korábbi, kisebb temp­lomot a gótika virágkora idején, valamikor a 14-15. század fordulója táján teljesen átépítették, megnagyobbították. A kor divatja szerint a magas, csúcsíves ablakokkal áttört, meg­gyengített falak súlyát a külső támpillérek viselték. A szen­tély, az oltártér a nyolcszög három oldalával záródott, a hajó és a két mellékhajó boltozatát két sorban összesen nyolc oszlop támasztotta alá. Az így már jóval több hívőt befoga­dó épülethez később, a 15. században építették hozzá a kis déli oldalkápolnát és a szentély északi szomszédságában a sekrestyét. A török időben keresztény kézen maradt egyház 1669-ben épített új tornya két évvel később ledőlt, újjáépítése csak nagy nehézségek árán sikerült. A hódoltság 2. után, az 1680-as évektől a régi, a török által lebontott székesegyház helyett itt miséztek a romos várat elhagyva a főtérre költözött püspökök. A következő évtizedekben egyre rosszabb állapotba kerülő épü­let apróbb javítgatásait megunva 1750 táján nagyszabású átalakítás kezdődött Oracsek Ignác tervei alapján. 1760 táján a vontatottan haladó építkezéseket abbaha­gyatta az új püspök, és az új, valamint a régi részeket egyaránt lebontatta. Ugyanekkor megkezdődött a mai Konstantin téren egy teljesen új székesegyház felépítése. • Batizi Zoltán - Tettamanti Sarolta , , ,___ 4. Képek: 1. Károly-érem elő- és hátlapja 2. A 14-15. századi szentély oszlopai, pillérek és falak 3. Zsigmond-érem elő- és hátlapja 4. Oracsek Ignác terve 1750-ből 5. 14. század eleji címeres sírkő, mely két tekintélyes polgár nyughelyét díszítette

Next

/
Oldalképek
Tartalom