Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Tóth Pál Péter: A szórványosodás és népességfejlődés
A szórványosodás „eredménye” 1920 óta is, igaz más hangsúllyal és eltérő intenzitással, de továbbra is fontos szerepet játszik a hazai népességfejlődésben. E folyamat meghatározó tendenciája az immár nem magyar területeken, az új viszonyok között „szórványt” képező és a korábban is szórványban élő magyarok Magyarországra történő koncentrációja lett. 1919—1920-tól tehát a nem magyar nemzetiségűek addigi központi területekre történő vándorlása helyett az ezeken a területeken (a Magyar Birodalom perifériáján) élő magyarok Magyarországra történő áttelepedése (vándorlása) vált meghatározóvá. Ez egyben a magyar népesség létszámának napjainkban megállíthatatlannak látszó fogyásának, összezsugorodásának és a népesség kor szerinti összetétele elöregedésének kezdete is, melynek kiteljesedését az 1990-es évek változásai tették még egyértelműbbé. A rendelkezésünkre álló nemzetközi vándorlási adatok alapján azt mondhatjuk, hogy a szomszédos országokhoz került magyar területekről huzamosabb ideig tartó Magyarországon való tartózkodás és letelepedés igényével lényegében csak a magyar szórványokhoz tartozó személyek hazánkba vándorlása, áttelepülése figyelhető meg. így például 1949-1990 között a szomszédos országok magyar szórványaiból több mint 150 ezren telepedtek át Magyarországra. Ez a tendencia a megváltozott feltételek között, 1990-t követően még egyértelműbbé vált, s az elmúlt tizenöt évben mintegy 230 ezer magyar nemzetiségű személy átköltözését jelentette. A Magyarországra letelepedési céllal érkezők döntő többsége manapság is a szomszédos országok magyar szórványaiból jön. Többségük volt magyar állampolgár, vagy azok leszármazottjai, s ez azt jelenti, hogy az egykori perifériákon élő magyarok és leszármazottaik mai Magyarország területére történő koncentrációja a korábbi évtizedekhez viszonyítva még határozottabbá vált. Ez a koncentráció azonban kétes népesség nyereséget jelent, mert miközben rövidtávon Magyarország lakosságának összlétszámút növeli, s demográfiai meghatározottságával folyamatosan módosítja, aközben a magyarok által lakott területek fokozatos összeszűkülése mellett közép, de mindenekelőtt hosszabb távon az összmagyarság létszámának fogyását, s ezzel együtt a magyar népesség korstruktúrájának mind egyértelműbbé váló elöregedését idézi elő. S ez közép, de mindenekelőtt hosszú távon egyrészt közvetlenül, másrészt a nagyobb szórvány területek több, apróbb szórvány területté válásával, és a tömbökben élő magyarság szórványosodásával közvetetten is a magyar népesség létszámának csökkenését idézi elő. Abban az esetben pedig, amennyiben a hazai népességfejlődés a továbbiakban is az 1980-as években megkezdett úton halad,5 akkor nemcsak „felemésztjük” belső tartalékainkat, hanem perspektivikusan a szomszédos országok magyar szórványterületeit is „kiürítjük”. A szórványosodás intenzívebbé válása napjaink gyakorlatában Szlovákiában, Szlovéniában jellegzetesen a magyarok többségi népbe való beolvadását, Románia és Kárpátalja esetében, pedig elsősorban az ott élő magyar nemzetiségűek jelentős számú Magyarországra való áttelepülését jelenti. Ezek a mozgások természetesen a szomszédos országokban élő magyarságot egyetemlegesen érintik, mégis az figyelhető meg, hogy ez a folyamat mindenekelőtt a tömbökben élő magyarokat sújtja, s ez is a szórványosodás intenzitását növeli, s a szórvány területek növekedését eredményezi. Összegzésként megállapítható, hogy a kárpát-medencei magyar népességfejlődést két, egymástól jól elkülöníthető korszakra oszthatjuk. Az első korszak az I. világháború 5 1980-ban a férfi, 1981-ben pedig a mindkét nembeli népesség természetes fogyása megkezdődött Magyarországon. 92
