Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bagi Gábor: Adalékok a rácok Közép-Tisza vidéki jelenlétéhez a XV-XVII. században
rácoknak az Alpárra menetelt.10 E két adat esetlegesnek is tűnhetne, de az elkövetkező jó két évszázadban épp a Külső-Szolnok (1568-tól Heves és Külső-Szolnok) vármegyei Kengyel és Tenyő, illetve környéke (Kétpó, és az Öcsöd körösöntúli részén Telekszállás) az a terület, ahol a rácokkal számolhatunk. Az első említésekből talán egy vándorló, jórészt állattartó népesség tűnik elénk, ez általánosítás azonban megtévesztő lehet. Haram ugyanis - a jövevények egyik származási helye - már korábban mezővárosi címet viselt, és egy Pest környéki adat is óvatosságra int. Ebben az időben telepítették ugyanis újra a Csepel szigeti Kévét (ma Ráckeve) az Al-Duna menti Keve megyei Keve mezővárosból, ami mellesleg a Külső-Szolnokba települők két származási helye (az egymástól nem túl messze lévő Haram és Tornyista) között feküdt. Márpedig Ráckeve két évtized múlva már mezőváros volt, ami semmiképp sem vándorló pásztorok itteni letelepedését tételezi fel. És épp ez teszi gyanússá Kengyel település Hunyadiak alatti felemelkedését is Külső-Szolnok vármegyében.11 A garamszentbenedekiek XI. században megszerzett Pelu birtokán 1436/42 táján két település tűnik fel, Kengyel és Tenyő. Mindkettő másik neveként szerepel a Pelu (Pelő?) név is, ami alapján feltételezhető, hogy talán még határaik sem váltak szét teljesen (vagy túl régen). Miután azonban a szentbenedekiek tiszai birtokait a környező nemesek elfoglalták, 1479-ben Kengyel már mezővárosként jelenik meg a Szapolyaiak birtokában. 1494/95-ben a Szapolyaiaknak Külső-Szolnok megyében 90-100 jobbágyportája volt, aminek zöme vagy egésze ide eshetett. így itt az átlagos falvakénál egyértelműen nagyobb népesség tételezhető fel.12 Ez a fejlődés pedig már csak azért is elgondolkodtató, mert a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén ekkoriban még Tiszavarsány, Mezőtúr, Jászberény, Fegyvernek, Szászberek, Balaszentmiklós és Tiszaabád szerepelt mezővárosként. Mivel pedig ilyen címet olyan települések kaptak, amelyek birtok-, egyház- vagy pénzügyigazgatási, bíráskodási, kereskedelmi, kézműipari, kulturális, közlekedési, vagy sajátos jogi szempontból környezetük fölé nőttek, itt mindenképp komoly változásokra következtethetünk. Ezekben az 1442 előtt, vagy később érkező rácoknak jelentős, esetleg döntő szerepe lehetett. A kengyeli rácok életmódja láthatóan alapvetően eltért ama délvidéki rácokétól is, akik Mátyás korára a magyar végvárrendszer nagyszámú, és mind fontosabbá váló könnyűlovas katonaelemét adták. Ezek szabad telek és minimális zsold fejében az év több hónapjában könnyűlovas szolgálatot teljesítettek a déli végeken. Katonai értékük ugyan csekélyebb volt mind a zsoldosoké, olcsóságuk miatt azonban félfogadásuk a Jagellók alatt mind reménytelenebb helyzetbe kerülő királyi kincstár számára mégis könnyebbséget jelentett. Pénzbeli járandóságuk 1514 táján mindössze évi 7 forint volt, míg a zsoldos huszároké már 24 forint és 10 forint értékű só.13 A Hunyadi Mátyás nevéhez fűződő központosítás sikertelensége, a török előretörése felgyorsította az északnak irányuló népmozgásokat. A mohácsi vész aztán alapvetően új helyzetet teremtett. 1526/7-ben Cserni Jován vezetésével egy törökellenes rác-délszláv-magyar hatalmi centrum alakult ki Szeged környékén, jórészt a széthulló végvidék 10 KnauzN. i. m. 247. p. 11 Pesty Frigyes: Eltűnt régi vármegyék. I. köt. Bp., 1880. 373-376., 380-390. p. 12 Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. I. köt. Bp., 1890. 666., 674. p., Acsády Ignác: Régi magyar birtokviszonyok 1494-1598. Bp., 1894. 94. p. 13 Kubinyi András: A szávaszentdemeter-nagyolaszi győzelem. Hadtörténelmi Közlemények, 1978. 2. szám, 194-203. p. 69
