Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
mány, a haditechnika megfelelő képviselői ott ülnek a felkértek között. Misem természetesebb, hogy ebben a történész is fontos szerepet kap; a háború okainak magyarázatára közgazdászt, jogtudóst, geográfust, bizonyos, főként belső konfliktusok értékelésekor szociológust, pszichológust, sőt pedagógust is megszólaltatnak. Nem említjük itt konkrétan azokat az egészen ritkán szereplő tudományokat, amelyek általában speciális részkérdésekre adnak választ, ha ennek szüksége mutatkozik (pl. számos műszaki tudomány). Gyakran hallhatjuk az egyházak képviselőit és hittudománnyal foglalkozókat is.1 Feltűnő azonban a néprajz hiánya. A megszólaltatott tudományok felsoroláskor nem feledkeztem meg róla. Nem lennék igazságos, ha azt mondanám, hogy azért hagytam el, mert egyáltalán nem találkozhatunk a magyar gyakorlatban ilyen jelenségek értékelői között néprajzosokkal. Ám ha feltűnnek egy-egy beszélgetés során, többnyire csak „speciális részkérdésekre adnak választ”, s nem lényeget magyarázóként vannak jelen. Különösen furcsa ez olyan esetekben, amikor pl. a délszláv háborús konfliktusokról esik szó vagy a határon túli magyarság elleni atrocitásokat elemzik. De hiányuk igencsak szembeötlő a csecsen, az örmény, a kurd, az iraki vagy izraeli-palesztin konfliktusok értékelésénél is. Mi lehet ennek az oka? Ugyanis olyan tudományról van szó, amely hivatásszerűen, lényegét tekintve foglalkozik a gyakran egymás ellen fegyvert fogó, egymással hadban álló vagy csak szembe kerülő népcsoportokkal. Ismeri az együtt élők írott és íratlan történetét, kultúráját, szokásrendjét, társadalmát, értékrendjét, mentalitását. Analóg és ellentett esetek egész sorát tudja felidézni, tudományos módszerekkel elemezni, összevetni a világ bármely tájáról, történeti-, közeli- és jelenkorból. Jó félszázada hazánkban a néprajzot még a vezető, ilyen kérdésekben az autentikus tudományok között tartották számon. Györffy István nemzedéke és tanítványai, Bartók Béla, Kodály Zoltán hívei és neveltjei Teleki Pál támogatását élvezve nemcsak a magyarság tudomány meghatározó tényezőjévé tették a néprajzot, hanem az általuk kevert orvosságot, mint gyógyírt ajánlották a nemzetiségi ellentétek fekélyeire. Nem rajtuk múlt, hogy nem gyógyíthatott; durva csonkolással szinte gyógyíthatatlan sebet ejtettek a lábadozóban lévő testen. A tudomány képviselői azonban nem felejtették el, amit tudtak, sőt tovább finomították módszereiket. Ismereteik, tudásuk ma is rendelkezésre áll vagy állhatna. Miért, hogy nem tartanak erre igényt napjainkban? Azt ugyanis nem mondhatjuk, hogy a XX-XXI. század fordulóján nem léteznek etnikai, kulturális konfliktusok, s a globalizáció a történelem lomtárába juttatta a nemzet, a nemzetállam, az etnikum, a lokális kultúra talajából kisarjadt identitás tudat, a vallási különbözőség eszméit, megfosztotta volna politikai hatóerejüktől, kiszíva életnedvüket múmiává szikkasztotta volna őket. A szinte patakokban folyó emberi vér, az égő tüzek, a füstölgő romok, a szennyezett tenger, elsápadt természet, fojtogató légkör létező valóság. Büszkén vállalt indoknak, okos magyarázatnak, hivatkozási alapnak ott vannak azok az eszmék, melyekkel a felvilágosodás ajándékozta meg az emberiséget, melyeket sokan meghaladottnak, nem létezőnek látnak vagy szeretnének látni. A tények mást mondanak. Éppenséggel nem elhalásukról, hanem nagy erejű feltámadásukról, megújulásukról szólnak, s a világban uralkodó társadalmi folyamatok rendező elveként tartják számon egyes 1 A teológiát nem tekintik tudománynak. - Utalok itt az E. Vizi Szilveszter vezette „Törzsasztal” című műsorra, ahol ez többször is elhangzott a teológus nyilatkozatával kapcsolatban. 622
