Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
- Egyszer oszt apám megunta a dolgot. Gondúlt egyet, kettő lett belüle. Az estéli betereléskor, a kiskapuban odacserditett egyet a Riska farára és nagy fennhangon odakajátotta:-Neé, tala ne, te literes! -- így ment ez egy idétig naponta, miglen híre ment a dolognak A gazda is megorrontotta. A népek meg kuncogtak veszettül a háta megett. Végre is, jómódú gazda létire rühellte a szégyent. Az egyik este, csak úgy a pipaszár mögül odabökte apámnak:- Ne csufondároskodjék mán kend azzal a szegény jószággal. Küldje hozzám a fattyat ide estére a zsajtárral... Lesz téj is, meg kalács is ... Inkább máshunnét szerzem be ... sóhajtottamagyarázólagutána.- Hát így esett. Még kalács is. Pedig az még nem volt járandós. Hja... ja... érti ám az öreg a dürgést... És csak úgy kuncogott Imre, hetyke bajusza alá. Ahogy nagy nevetve végigpislantottam rajta, nem volt nehéz kiolvasnom belőle, hogy ezúttal sem esett messze a karám - a kunyhótól... Erősen nyomdokában van az öreg pusztázó diplomatának a fia is. Amint illendő... Ezen a jóízű történeten azután kellemetesen elméláztunk és szinte észrevétlenül ringatott át az álom tündére bennünket azokra a boldog túlvilági mezőkre, ahol dicső eleink terelgetik az égi vágyálmokat... (Sötét éjjel után, itt a piros hajnal. Jön kéretlenül, jóval, rosszal - üggyel-bajjal és a tündéri Deli-bábbal. Manapság ugyan délibábnak közönségesítették, helytelenül. Alábbiakban elmesélem.) Már ott lángolt a fölséges Nap fényes arculatja az újvárosi tanyák fölött, amikor talpra szökkentem. Megráztam a bunda harmatos fürtjeit... Nagyot nyújtózkodtam, nagyot húztam a felém nyújtott papramorgós bütykösből.- Pályinkás jaureggel művész uram, szolgáljék egészségire az éjjeli nyugodalom - köszöntött a szállásadó gazdám.- Adj Isten neked is Sándor öcsém - jó egészségedre szolgáljon ez a bévülről való mosakodás! Ilyetén kirázván magunkból az éjjeli dermedtséget, munka után láttunk. Sándor már számba vette a ménest. Megszemlélte mindenféleképpen s mint afféle lovas embernek, mégiscsak ellágyult a szíve a béklyózott kolompos láttán - megszabadította. Az öreg huncut úgy ficánkolt, mint csikó korában, ezúttal azonban kolomp nélkül, nehogy felettébb riadalmas kolompolással táncra perdítse az egész ménest. A vezér-kolomp most fiatalabb, de komolyabb elem nyakába került. Nyergesem után néztem én is, aki is maga után vonszolva csikósi pányvakötelet, élénk harsogással legelt. Az első legelés a jószágnál mindig gyors tempóban történik. Aztán Sándor is, Imre is neki álltak a gémesnél vödröt rángatni. Ez aztán az igazi reggeli rágyiós torna. Még zeneszót is szolgáltat hozzá a gémes nyikorgása. Kellemetesen megmozgatja a mell, hát, derék, comb és nyakizmokat az a napi jó pár száz vödör, amit a kútmélyiből kell fölszivattyúzni sajátkezüleg a napi háromszori itatáshoz. Aki bírja - annak meg is erősödik a dereka tőle... Már hullámzott a látóhatár a hármas halom felett, amikor nyeregbe ülve elköszöntem és lassú ügetésben nekivágtam a még mindig harmatos mezőségnek. A pacsirták százai trilláztak a szelíden kék égen. A pusztaságnak ezek a legkedvesebb énekesei. Hátasom oly gangosán szedte patáit, mintha zeneszóra ügetne... 612
