Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
Ez időtől az események őrült gyorsasággal peregtek le. Mint egy megkergült mozi gyorsított filmszalagja. Megállás nélkül. Azt a tizenöt-húsz kilométert, amit lerohantunk, sohasem fogom elfelejteni... Pedig életemben jó pár nyaktörő tereplovagláson estem át huszárkoromban. Nem egy akadállyal álltam szemben. Ez a hajsza izgatóbb volt és veszedelmesebb. Útvonalunk a Porosháton és a Csunyföldön vezetett keresztül. Már elnevezésükben benne van a jellegzetesség. Nem síma gyeppályáról van szó. A föld háta tele volt hintve öklömnyitől egészen dinnye nagyságú éktelen szemölcsökkel. Ezeket vasborsókának hívják errefelé. Azután beszélhetünk hatalmas zsombékokról, félméteres földrepedésekről... Mindmegannyi kitűnő bukási alkalom. Kurta szavú beszélgetés, helyesebben ordítozás indult meg közöttünk a robogó rohanásban. Arra nyomja az árok oldalába, kurjantott Sándor. Nem Vékonyának, hanem a gázlónak megyünk.- Értem Sándor, ordítottam vissza, miközben a kolompos elé rugtattam, nagyot csippentve a hasa alá. Erre az egész társaság szinte derékszög alatt ugrott neki egy hatalmas szamártövissel burjánzó laposnak...Erről csak annyit, hogy magasságukban az orromat csiklandozták eme ékes virágnak szúró tövisei. E tájékon derekas és kedvelt a növésük. Hasznos a mivoltuk. Itt bizony szoruláskor nemcsak a szürke fülesnek eledele, hanem a rangosabb jószág is ráfanyarodik.- Hej, azt a keserves... kurjantott Sándor a kolomposra, a másik oldalról eresztvén a hasa alá az ostort.- No perszer, hogy látta a kese. Hiszen éppen ettől ódzott a patája. Na de hát szótszóra, az ároki mentén szerencsésen lerohantunk a hortobágyi gázlóhoz, mint a kilőtt golyóbis. Aztán belé... Itt a Hortobágy folyó medre csupasz két part között terjeng. Mondják, hogy folyik, de szeme legyen annak, aki egy órán belül észreveszi ezt a lassú folydogálást. Ős agyag a feneke, amibe egyelőre semminémű vízinövény nem szeret gyökeret verni. Csupán a messziről elnyúló súlyom indái tarkállanak itt-ott a szinten elterülő lapos leveleikkel, magukkal vonszolva a feketére érett bikafejű szúrós gyümölcsöt. A falusi, tanyasi gyermekek jóízű gesztenyéjét - persze főtten. Szinte jól esett belérohanni a nyakig fröcskölő friss vízbe. Olykor meg is merültünk. Mikor aztán a túlsó parton felkaptattunk, úgy lógtak a súlyom indák a nyeregkápáról, mint valami ékes keleti szőnyeg díszítmény. Hamarosan megtorpantunk a ménesnél. Már messziről nyerítettek elibénk a lovak és visszanyihogtak a megtért bűnösök. Sándor amint a nyeregből ugrott, odalépett hozzám és parolázás után csak ennyit mondott.- Jau munka volt Művész uram. Köszönöm a szívességét.- Fölöttébb élvezetes is - tettem hozzá. Megérte a fáradságot. (Jön az este, a pásztor tűzön főtt jóízű vacsora, meg Sándor ménesi igazságtevése. Mindehhez kigyúlnak az égi mécsesek és megértőén pislognak a mónárszemü csillagok.) Alkonyodott. Késő volt már ahhoz, hogy egyéb érdemes munkához kezdjünk. Elheveredtem, az egyik csikósbundán, a vasaló parázsló tüzének melegében. Ruhámat szárítgattam, meg a jó illatok után szimatoltam a hűsölő esti légben... Mikor a „vasalót” említem , újólag tudni kell, hogy ez nem afféle gazdaasszonyi készség. A pusztázó életnek egyik legtökéletesebb berendezkedése ez a nádból való alkotmány. Az alakjának alaprajza tényleg vasalószerű. Ez a kis udvarféle aztán úgy van körültűzdelve sűrű nád609
