Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Klamár Zoltán: "Azelőtt az én gyerekkoromba' itt mindenki Ancsán meg Kracsún vót"

lakosság körében kialakultak a paraszt-polgári struktúrák alapját képező gazdálkodási stratégiák. Mindezek hatására lehetővé vált a tanyásodás korai megindulása.8

Ebbe a közigazgatási szervezeti egységbe tarozott Martonos és Okanizsa, a határukhoz csatolt pusztákkal.9 A határőrvidéki korszakban ezek a települések határaikat szinte korlátozás nélkül kiterjeszthették, így fordulhatott elő, hogy Martonos megkapta Horgos és Szent Péter puszták felét,10 11 Ókanizsa pedig Adorján pusztát kebelezhette be. A szerb határőr katonák a katonai szolgálat mellett „ marhatenyésztést és halászatot űztek, földműveléssel csak a legkevesebben foglalkoztak, munkásságuk csak is a napi szükséglet fedezésére szorítkozott e tekintetben. Földjeiket, pusztáikat a velük együtt élő lakosságnak adták bérbe, akik a tartós bérletekre tanyákat építettek.12 E mellett a lakosságnak lehetősége volt a nagy kiterjedésű határban a szabad foglalásra is. Az minden esetre szembetűnő, hogy a vidéken a 18. században a földművelő övben jöttek létre a tanyák, így adatok hiányában is állíthatjuk, hogy nem állatteleltető helyek alakultak át, hanem a telephelyek létrejöttük kezdetétől a határbeli földművelést szolgálták.13

Okanizsa és Martonos határának tanyásodása a határőrvidék 1750-ben történt feloszlatása után teljesedett ki.14 A rendelet kihirdetését követő esztendőben a helyben maradt katonatiszteknek nemességet és kuriális földeket adományozott az uralkodó. Fejenként 60-60 holdat.15 A határbeli telephelyek további szaporodását segítette, hogy a két település nem volt közvetlen földesúri függőség alatt, sőt bizonyos fokú önkormányzati autonómiával is rendelkezett, hiszen választott bíró és elöljáróság állt a községek élén. Martonos szikes legelőn túli határában a tanyák a korábbi földosztások miatt, szabálytalan, egy hosszú dülőútra, vagy a megyei utakra felfűződő közbeeső, átjárási lehetőséget nem biztosító, vak dűlők mentén helyezkedtek el. A tanyasorok másik része a Körös feletti magas Oromparton ült meg. Ezen a területen két középkori eredetű földrajzi név is megmaradt: Ostorka és Szalatornya elnéptelenedett faluhelyek emlékét őrizve. Az előbbit Vastorok néven 1388-ban említik először, 1590 az utolsó említés dátuma. Majd az Ostorag névalak tűnik fel 1772-ben. Szalatornyát 1211-ben Puthud, 1335-ben Pusta-Ighaz, 1582 Pucs, 1763-ban Felső-Pucs, vagy Stara Torina, Pucs seu SztaraTorny néven említik.16 Martonos

8 Vö. Kosa László, 1998. 140-143.

9 A Kamarai Kerületbe tartoztak az alábbi települések: Martonos, Ókanizsa, Zenta, Ada, Mohol, Péterréve, Óbecse, Szenttamás, Túrja és Bácsföldvár. Vö. Dudás Endre, 1868. 12.

10 Iványi István, 1896. 54. „Csak annyi bizonyos, hogy Marionos akkor kapta, mint katonai sánc s helység határához az üres Horgos és Szent-Péter pusztáknak felét is; másik felét Röszke szegedi milicia használta. "

11 Appel Ede, 1886. 16.

12 Sajnos a korai tanyásodásra vonatkozó megállapításainkat levéltári iratanyagra nem alapozhatjuk, ugyanis a 18. századból és a 19. század elejéről nem maradtak meg feljegyzések, mert a szabadságharc alatt kétszer is felégett a város, és a vidék levéltára is a lángok martaléka lett.

13 Egyetértünk Balogh István megállapításával: ..... a szállások és tanyák létrejöttének mélyreható

gazdasági és társadalmi okai vannak. A legfőbb ok a sűrűn települt kis falvak hiánya, mert az egymástól távol fekvő és eredetileg is nagy népsűrűségű falvakban a szaporodó népesség képtelen mind távolabb eső szántóföldet és legelőt kibérelni. ” Balogh István, 1961.9.

14 A Mendöl által felvázolt fejlődési folyamat vidékünkön is hasonlóképpen zajlott: „A külső legelő rovására folyamatosan terjeszkedő szántóföld a faluban lakó földművest egyre nagyobb utakra kényszeríti, ami azután a XVIII. században a tanyavilág keletkezéséhez s ezen át végeredményben a túlnagyra nőtt óriásfalu bomlásához vezetőfolyamatot indít meg; a szántóföld terjedésének ártér-szabta akadálya viszont olyan problémát teremt, aminek megoldására, az ármentesítés formájában, igaz csak a XIX. században kerül sor. " Mendöl Tibor, 1941. 178.

15 Iványi István, 1896. 55.

16 Papp György, 1989. II. 55-56. és 61.

56