Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves

felidézésére csakúgy, mint egykori tanárát, Dr. Nógrády Lászlót, aki intimitásokat is közlő emlékidézése végén a nyilvánosság előtt elsőként írta le, hogy „...kivételes te­hetségéért szobrot érdemel. Szobrot Pólya Tibornak! Oda, honnan messze láthat bele az Alföldbe, s ahol őt is láthatják majd sokan azok, akikről tősgyökeres magyar zsenijével örök szép, örök igaz képeket alkotott. Szobrot ennek a tiszta magyar lelkű, bölcs humoristának”.'6 Chiovini Márta emlékeit felidézve úgy tudja, halálakor: „ ...megrendelt kép volt az állványon...”.16 17 A képről a kora­beli sajtó a következő tájékoztatást adja: „múltkori számunkban hírt adtunk arról, hogy gr. Bolza József és több társa ké­relmet terjesztett a vármegyei kisgyűlés elé, hogy a vármegye festesse meg néhai vitéz Horthy István lovassági tábornok, a törvényhatóság volt tagjának arcképét és helyezze azt a vármegye reprezentációs termébe. A vármegyei kisgyűlés ezt a ké­relmet magáévá tette és az arckép megfes­tésére Pólya Tibor, a művésztelep kiváló tagja kapott megbízatást. December 20- án leplezik le - ígérte a lap munkatársa.18 A megrendelt képet - emlékszik vissza a szomorú eseményre Chiovini Márta „... az akkori idők szokása szerint apám fejezte be.”19 Közlését kortárs újsághírek is megerő­sítik. „Jász-Nagykun-Szolnok megye törvényhatósági bizottsága hétfőn délelőtt 11 órakor kezdődő közgyűlésén leplezi le a nemrég elhunyt Horthy István lovassági tábornoknak a közgyűlési terem falán elhelyezendő arcképét, amelyet néhai Pólya Tibor festett, de Chiovini Ferenc fejezett be.”20 1938 áprilisában az Ernst-Múzeumban a barátok: Falus Elek, Herman Lipót és Zádor István rendezte utolsó, kegyeleti tisztelgésbe forduló gyűjteményes kiállítás után a szol­nokiak is főt hajtottak az elhunyt előtt.21 A szülővárosban is megrendezett emlékkiállítás újabb lendületet adott az addig látens módon működő városbeli Pólya Tibor kultusznak. „Szegény Pólya Tibor, aki oly tragikus hirtelenséggel hagyott itt bennünket, úgy tervezte, hogy tavasszal nagyszabású kiállítást rendez Szolnokon. Sajnos, a kiállításból emlék­16 Szolnok és Vidéke, XX. évf. 1938. január. 23. 3-5. p. 17 CHIOVINI M. i. m. 22. p. 18 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 47. évf. 1937. november 7. 5. p. 19 Uo. 20 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok, 47. évf. 1937. december 19. 3. p. 21 Az Ernst-Múzeum kiállításai. PÓLYA Tibor emlékkiállítása. 1938. január 23-február 13. Budapest, 1938. január hó. AZ ERNST-MÚZEUM KIÁLLÍTÁSAI PÓLYA TIBOR EMLÉKKIÁLLÍTÁSA 1938 JANUAR 28—FEBRUAR 13. AZ KRNST-MÚZEUM KIADASA BUDAPEST VI.. NAGYMEZŐ-UTCA Я. 593

Next

/
Oldalképek
Tartalom