Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves

terjesztette elő napirendi pontként, ugyanis „egyetemünk több emléktárggyal bír, amellyek gróf Tisza István tulajdonát képezték, vagy emlékeztetnek rá, indokoltnak látszik eze­ket az emlékeket rendszeresen gyűjteni. Ezért az eddigi emlékeket a rectori szoba díszes szekrényében kiállítja s egyúttal akciót indít, hogy a magántulajban levő ilyen tárgya­kat nagyobb számban összegyűjtse”.2 A gyűjteménynek csupán kezdeti helye volt a rek­tori szoba szekrénye, már ekkortól elkezdődött az „új központi épületben" (a jelenlegi Főépület, Egyetem tér 1. sz.) egy Tisza Emlékszoba létesítése. A múzeum alapgyűjteményét a következő dokumentumok képezték, amely össze­sen 24 tételszámmal 235 darab dokumentumot jelentett:3 4- Tisza István 24 fényképe.- Pokoly József egyet. Ny. r. tanár adománya: Tisza István képek.- Tisza István 158/vagy 189 darab4 levele, gyermekkorától haláláig barátjának, Tóth István építésznek címezve, és amit halálakor az egyetemre hagyott (a levelek 1874. évi augusztus hó 28-tól 1915 évi november hó 17-ig írattak).5- Tisza István egyetem előtt felállított szobráról annak alkotója, Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművész 40 cm-es bronz másolatokat készített, melynek egy példánya a múzeumot gazdagította.6 A következő években további tárgyakkal gyarapodott a múzeum: 1928-29:7- Dr. Schmidt Henrik szegedi egyetemi tanár két értékes eredeti Tisza-levelet.- Dr. Balogh Jenő volt igazságügy miniszter 14 darab levelet illetőleg borítékot.- Dr. Verzár Frigyes prorektor 10 darab Tisza Istvánra vonatkozó könyvet.- Gróf Tisza István szoborbizottság végrehajtó bizottsága a budapesti pályázaton részt vett pályaművek közül Sidló Ferenc pályaművét egyetemünknek ajándékozta. 1932/33:- Dr. Markó Dezső egyetemi magántanár a Tisza-szobor leleplezéséről készült fil­mét az egyetemnek ajándékozta.8- Özv. Szaplonczay Manóné Gróf Tisza István fiatalkori életéből 3 fényképet ado­mányozott a Tisza István ereklyetár részére. Ezzel - rektori elrendelés szerint - özv. Szaplonczay Manóné levele is bekerült a gyűjteménybe (2-3. kép), minthogy Tisza István életére „rendkívül becses adományokat” tartalmaz.9 10 1933/34:- Vitéz Szaplonczay László huszárezredes az egyetemnek ajándékozza azt a „szer­ződésszerű megállapodást, melyet Gróf Tisza István és barátai (az ún. hetek társasága) 1880. szeptember 26-án kötöttek”.'0 2 Egyetemi Tanács Jegyzőkönyvei (továbbiakban: ETJ) 14: 13. szám. 3 A Debreceni m. kir. Tisza István Tudományegyetem Évkönyve és Almanachja, 1927-28. 88. 4 ETJ 14. 13. szám; a pontos levélszámra az almanach és a jegyzőkönyv eltérő adatot közöl, így mindkettőt feltüntettem. 5 ETJ 14. 13. szám. 6 Ezekből a másolatokból egyet gróf Klebersberg Kuno vallási és közoktatásügyi Miniszter úrnak küldte meg az egyetem hálája jeléül. 7 A Debreceni m. kir. Tisza István Tudományegyetem Évkönyve és Almanachja, 1928-29. 42. 8 ETJ 19: 246. szám. 9 ETJ 19. 371. szám. 10 ETJ 20: 298. szám. 586

Next

/
Oldalképek
Tartalom