Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bartha Júlia: A kunok gyásza. A temetkezési szokások változása a Nagykunságon
kevesebben állítanak fejfát, helyette a sírkő jött szokásba. A fejfák formája és a rajtuk látható szomorúfúzes, életfás dísz azonban szinte semmit nem változott. „A fejfa az alföldi magyar síremléke. Fája ott nö a háza végénél, legtöbbször maga ülteti. Életében sokszor megpihen árnyat adó lombjai alatt, ha a halál kiszólítja az élők sorából, híven kíséri az akácz a temetőbe is, itt is alatta pihen, s együtt porladnak el” - írja Györffy István a nagykunsági fejfákról szóló szép összefoglalójában.32 A Nagykunságon szokásos sírjel kapcsán azonban egy dolog mindenképpen figyelmet érdemel, s ez a „fűtői-lábtól” fa állításának szokása. Györffy említett művében még leírja, hogy „ezeket lábtól szokták a sírba állítani, úgy 50 cm-nyire kiáll a földből. Leginkább Kisújszálláson láthatni.33 Mára már csak a Kunhegyessel házassági kapcsolatban álló Abádszalók reformátusainál akadtam nyomára ennek a szokásnak. A kisújszállási temetkezési gyakorlatból teljesen kikopott. A lábtól való fa állításának szokását azzal magyarázzák, a helybéliek, hogy a koporsót két rúdon vitték a sírhoz, s azt szúrták le a halott fejéhez és lábához. A kialakulását illetően a kutatók véleménye is különböző. Egészen bizonyos, hogy a fejfás sírjelölés a reformációval egy időben jelenhetett meg a köznépi temetőkben, adatunk azonban nincs arra, hogy milyen lehetett a fonnájuk. A nagykunsági temetők maradandó sírjelölésére az első adataink a 18. század elejéről valók. A kisújszállási Illéssy család sírkertjében áll az az emlékkő amely NEMES NEMZETES VITÉZLŐ ILLÉSSY GYÖRGY (1684-1764) és feleségeNEMES BARTÓK MÁRIA (1690-1768) emlékét őrzi az örökkévalóságnak. A 18. századi emlékkövek fehér mészkőből valók, nyilván akkor a templomépítéshez és a temetők emlékköveihez egy helyről szerezték be a köveket. Az Alföldön ez nem volt egyszerű, többek között ez is a magyarázat arra, hogy miért csak a legrangosabb és legmódosabb családok emeltek előbb szerény, majd 2 m magasságot is elérő emlékköveket. A 19. században a református temetőkben a fekete gránitkőből faragott obeliszkek jelentek meg. Egészen a 20. század első feléig, a „boldog békeidőkig” tartott a divatjuk. A 20. század átalakította a temetők képét, sokat változott a temetkezés szokássora, de a kegyelet érzése örök marad. 496 32 Györffy István 1907. 94-105. 33 Gyöffy István 1907. 94-105.
