Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Korkes Zsuzsa: Ajándékozási szokások változása a Galga menti lakodalomban
volt. Ugyancsak a 70-es évektől jött divatba, hogy a keresztmama 20 db kublokot (kuglóf) süttet a szakácsasszonyoknak és a segítőknek, akik pénteken részt vesznek a baromfipucolásban és a lakodalmi előkészületekben. A négy nyoszolyóasszony bonyolította le az ágy vételt. A vőlegény nyoszolyóasszonyai kifizették az ágyat, a 70-es években 500 Ft-ot, mely összeg azután a menyasszonyé lett. Általános szokás volt a Galga mentén, hogy a vőlegény keresztanyja váltotta ki, vásárolta meg pénzért a menyasszonyi párnát és a ládát. Ajándékcsere Esküvő napján volt az ajándékvitel. Túrán „a vőlegény és a menyasszony nyoszolyóasszonyai a vőfélyek kíséretében elvitték a jegyesek ajándékait. Az egyik nyoszolyóasszony mindig a keresztanya volt, a másik a legközelebbi rokon, ők tehát négyen voltak. A menyasszony inget küldött a vőlegénynek és a kalapjára bokrétát, amelyben 9-12 szál virág volt, a szegényebb menyasszonynál esetleg kevesebb volt a virág. A bokrétát alul egy piros pántlikával kötötték csokorra, két zöld pántlika csüngött róla. Ilyen bokrétát a vőfélynek és a druzsbának (kisvőfély) is küldött a menyasszony, nekik azonban kisebbet. A vőlegény jegycsizmát küldött a menyasszonynak. A nyoszolyóasszonyok az átadásnál a következőket mondták: Ez a virág törendő, hajlandó, De a menyasszony szíve a vőlegényével legyen állandó. Lerakták az ajándékot, majd megvendégelték őket. Utána a vőfélyek elbúcsúztak, megköszönték a tisztességet. A menyasszony holmiját délelőtt 10-kor vitték át a vőlegényes házhoz. A nyoszolyólányok, katuláslányok vitték át a menyasszony ajándékait is; virágot, almát, süteményt, újabban narancsot. Süteményt a menyasszonyi láda első fiókjába is tettek, amit szétosztogattak az új rokonoknak.”14 A bagi lakodalomban szintén négy nyoszolyóasszony volt. A vőlegény két nyoszolyóasszonya átvitte a menyasszonynak a jegycsizmát vagy cipőt, a menyasszonyi csokrot és egy kerek kalácsot. A lányos háznál kicserélték az ajándékokat és a négy nyoszolyóasszony vitte át a legényes házhoz a vőlegényinget, a bokrétát, a jegykendőt, a násznagybokrétát, valamint a vőlegény apjának és testvéreinek a bokrétákat és zsebkendőket. A menyasszonyos háznál viszonzásul szintén adtak egy kerek kalácsot. Legtöbbször a lány ilyenkor küldte át ajándékait jövendő anyósának, sógornőinek, régebben fejkendőt vagy féketőt, napjainkban pedig blúznak, ruhának való anyagot. Ezt tiszteleti ajándéknak mondták. Zsámbokon a lányos háznál tartott ebéden a vőlegény rokonsága is részt vett. Mikor megérkezett a vőfény, a vendégek a kezükbe vették az ajándékokat. Mindenki úgy vitt a legényes házhoz süteményt, hogy abból egy tállal a lányos házhoz is vigyen, mert üres kézzel nem lehetett menni. Az asszonyok, lányok a tenyerükön vitték a tál süteményt, a legények és a férfiak üvegekben a bort. A vőlegény keresztanyja vitte a jegycsizmát, valamint egy főtt tyúkot. A vőlegény keresztapja négy nagy kalácsot hozott, melyeket egy összesodort hamvasra húztak föl, szállításában egy másik férfi is segített. A biztonság kedvéért mindig öt kalácsot sütöttek, mert ha az egyik véletlenül eltörött, akkor legyen helyette másik, mert törött kaláccsal nagy szégyen lett volna menni. Ebéd után vitték el 14 Schram Ferenc i. m. 425