Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Marinka Melinda: A Szentháromság tiszteletének kialakulása a szatmári sváboknál a táj szakralizációjának következtében
kevesebben vannak. Itt felmerülhet még az a kérdés, hogy a részvételi aránynak és a kultusz kialakulásnak van-e valamilyen köze a II. világháború utáni sváb deportálásokhoz és a Ceausescu diktatúrához? Az tény, hogy a világháború és a deportálás megtizedelte a falu lakosságát és ez nagyobb részt a férfiak lélekszámút érintette. A deportálás negatív élménye viszont annyira erősen él bennük, hogy a mai napig nem mernek nyilvánosan semmilyen politikai nézetet vallani, és félnek az adott, esetleg elnyomó rendszer ellen fellázadni. A történelem folyamán kialakuló konfliktus-helyzetekben ezeknek a sváb származású embereknek nem marad más csak az Istenbe vetett hit. A csanálosi tájformálás, amely az emberi beavatkozás hatására ment végbe egyúttal szokásteremtő vallási hagyomány-átalakulást is vont maga után. A vallási identitás kinyilvánítása, a természet megkötése a szakrális háló kiépítésével az erkölcsi normarendszerük szerinti igény egyik újabb kifejezőeszköze is. Ebben az esetben jól láthatóvá vált az a vallás és a környezet közötti kétirányú kapcsolat, amely Bartha Elek megfogalmazásában a következőképpen folyik: „a vallás megteremti és állandóan fenntartja, újratermeli azt a környezetet, amely létezési feltételeit biztosítja.”20 A táj átformálódása alakított a szatmári svábok népi műveltségén, de úgy, hogy a tájat a vallás által módosította. így a kétirányú kapcsolat hármas körforgássá válik. A táji deformáció az adott népcsoport kultúrájának változását hozza. Ez újabb vallási igényeket von maga után, amely szintén kihathat a környezetre. Ebben az állandó körforgásban viszont érthető a szatmári svábok etnikai és vallási identitásának a korrelációja, amelynek további vizsgálata a jelenlegi kultúradinamikai folyamatok értelmezéséhez nyújthat segítséget. Mindkét példát megvizsgálva beigazolódni látszik Mendöl Tibor megfogalmazása is a tájról, miszerint „a táj nem egyéb, mint a társadalmat vagy a népi műveltséget alakító tényezők egyike.”21 Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy adott esetben a természet és az ember közötti viszony oda- és visszaható kölcsönösségében a környezet és az ember is egyaránt lehet az átalakulás elsődleges indukálója. Ezt figyelembe véve azonban érdemes elgondolkodni Mircea Eliade elméleti tézisén is és megvizsgálni azt a sváb telepesek szatmári beköltözésére vont párhuzamban. Eliade szerint egy területen letelepedni és az élőhelyet kialakítani mindig a közösség és az individuum számára is létfontosságú döntés. Ilyenkor teremti meg az ember azt a világot, amelyben élni szeretne, tehát „meg kell ismételni az istenek művét, a kozmogóniát.”22 A lakóhelyet tehát kozmikussá kell tenni, szent térré változtatni, hogy a világ, mint az isteni alkotás, tükörképévé váljon. Eliade szerint ez történik falualapításkor is.23 A szatmári svábok új életterük elfoglalásakor is felmerülhetett ez a szakrális térformálás, amely lakótérbeli és lakókörnyezetbeli vallási alapú alkotásnak minősül, hogy a világ tükörképe legyen. Egy ilyen közegben érzi jól magát a vallásos ember és ezek alapján a római katolikus svábok is. Az élőhely lokális és kistérségi szakralizálása eredményeképpen alkotják meg saját világukat, amelynek természetszerűen létezik középpontja is. Ha lakóépületet nézünk, akkor abban a mindenkori szent sarok képezte a szakrális origót. Nagyobb léptékben, falu és közösségi életteret nézve a szakrális tér középpontjai lehetnek a svábok által emelt barokk stílusú templomok, a búcsújáróhelyek és a szakrális kisemlékek az általuk bejárt utak mentén. Ebben az esetben Eliade elmélete erre a sváb népcsoportra vonatkoztatva is igaznak bizonyul. 20 Bartha E.: 1992. 39. 21 Kosa László idézi Mendöl Tibort. Kosa L.: 1982. 15. 22 Eliade, M.: 1999. 45. 23 Eliade, M.: 1999. 46. 415
