Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Sz. Tóth Judit: Locs Monostor, Pócsmegyer… Falucsúfolók és cserkészek falujáró portyázása Pest megyében
pilisszentkeresztiekről van szó, akik fahasítékból kötötték az opalka nevű kerek kosarat. Az állandó jelző tehát utalhat a falusiak mesterségére: káposztás Túra, paprikás Szilágy, s csak formailag tartozik a faiucsúfolók csoportjához, lényegében annak helyét jelzi a táji munkamegosztásban.7 Legtöbb esetben azt mutatja, mely tulajdonságokat tartanak egymásra jellemzőnek az egymás közelében lévő települések lakói: a biaiak bogyósok (gőgös, rátarti nép), a perőcsényiek bicskások, vadvérűek, veszettvérűek (verekedők, összeférhetetlenek), lókötők, a kemenceiek szajkók (sokat beszélnek). A berneceiek girgicek. A kis termetű fótiakra azt mondták, trubicsok, de azt is, hogy gólyák, mert hosszú a kezük, lábuk. A pócsmegyeriekre, hogy gyévások, mivel a jódszegény víz miatt sok volt a golyvás (pajzsmirigy-túltengésben szenvedő) köztük. Ha bicskásokat említettek, vidékenként más-más falu lakóiról is szó lehetett, verekedő, összeférhetetlen embereket mindenfelé számon tartottak. Jellegzetes, a környezetétől eltérő viseletűkről nevezték el a szokolyaiakat pruszlikosoknak. A Nógrád megyei Diósjenőre viszont azt mondják, hogy patyolatok, mert hétköznap is patyolat ingbe járnak. A katolikus úriak a református Gombán lakókat bunkósoknak emlegetik, mert házaikon kereszt helyett csillagszerű gomb volt. A fótiakra gyakran rámondták szomszédaik, hogy lidikék, sanyikák, mert ezek a nevek ott feltűnően gyakoriak voltak. Eltérő beszédet, nyelvjárást kifigurázok: A pátyiak ö-vel beszélnek, ezért ők a biai nép szerint szömösök. Ezek viszont a biait - természetesen ö-vel - bögyösöknek mondják, „mert gőgösök, nagyon tartják a bögyüket”. Néhány falu lakóit jellemzőnek tartott ételeikkel neveztek meg. Püspökszilágyon görhönyösök laktak. A leggyakoribb jelző az ürgés, mondván, hogy az ott élők, vagy a közöttük élő cigányok megfogják és megeszik. Említik Püspökszilágy, Kisnémedi, Mende, Tápióság vonatkozásában, de igazi jelzője Dánynak lett. A zsámbokiak ludasok, gölödinyt tettek keltetni a ludak alá. Szintén a gölödin (lekváros gombóc) szerepel a pócsmegyerieket jellemző pupákok szó magyarázataként. Olyan kemény gölödint főztek, hogy mikor a villát bele akarták szúrni, egészen Tótfaluig gurult. A ceglédiek azóta mondják lepényeseknek, mióta a lepényt kimosták és kiterítették száradni.8 Vannak faluk, akiknek népességét a település nevéhez tett egy vagy több jelzővel illetik. Túrós, tejfölös nagy csomádil - emlegetik őket Szadán. Csornádon ugyanis sok tót lakott, akiknek táplálkozásában jelentős volt a tejtermékek fogyasztása. Bosszantották egymást azzal is, hogy egy-egy mondatot, szókapcsolatot mondtak az illető más falusi jelenlétében, melyek egykor nyelvbotlásból eredtek, vagy elhangzásuk komikus helyzetet teremtett. A cserkészek feljegyezték, de eredetük a feljegyzés idejére már feledésbe ment. A tótfalusiak csak ennyit mondtak egy bogdányinak, ha ugratni akarták: Lőcs Monostor, Pócsmegyerl A kisoroszinak - egy valószínűleg szövegromláson is átesett mondatot: Hogy a Szívó bácsi csolvatozmelökl A településnévvel alliteráló jelzős szerkezethez is tartozhat eredetmagyarázat, melyben saját büszkeségük mellett kifejeződik negatív véleményük a szomszéd faluról. Álhatatos Áporka egy választás után kapta nevét, amikor a majosiakat (Majosháza) 7 ANDRASFALVY Bertalan: A táji munkamegosztás néprajzi vizsgálata. Ethnographía 1978. 233. 8 Cegléd ezzel a nemzetközileg ismert történettel szerepel a Magyar népmesekatalógus 6. kötetében. Ahol a lepényt kendő gyanánt kimosták. AaTh 1273 C. 387
