Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Eperjessy Ernő: Pásztorok - betyárok a Zselicben
Eperjessy Ernő PÁSZTOROK - BETYÁROK A ZSELICBEN A betyárvilág a XVII-XIX. században európai jelenség. Magyarországon a XIX. században élte virágkorát. Európa-szerte a folklór-hagyományok sokasága kapcsolódik hozzájuk. A jelenségről számos írás, tanulmány látott napvilágot. A szerzők hol romantikus, idealizált hősöknek, hol vad és kegyetlen haramiáknak ábrázolják őket.1 2 3 A szegénylegények a gazdagok szemében bűnözők és zsiványok, a szegények úgy érzik, hogy hősök, akik büszkén és szabadon szembeszegülnek a fóldesurak, intézők hatalmaskodásaival, az őket üldöző vármegyével és pandúrjaival, akik a gazdagokat azért fosztogatják, hogy így törlesszenek a kisemmizetteket sújtó igazságtalanságokért. Egyesek még ennél is többet, a nemzeti ellenállás utolsó képviselőit látták bennük. A somogyi betyárvilág szempontjából három szerző - Gönczi Ferenc,1 Küllős Imola és Berta Gyula3 - könyvét tartjuk fontosnak megemlíteni. A zselici puszták népének bemutatása során megkerülhetetlen, hogy a pásztorokbetyárok XIX. századbéli szimbiózisáról szó ne essék. Több oknál fogva is: Az 1800-as évek 60-70-es éveiben virágzó betyárvilág egyik óvó menedékhelye éppen Somogy, azon belül is az erdő borította Zselic volt. Gönczi Ferenc azt írja erről: ... egy időben Somogy hét vármegyét látott el betyárral.4 A Zselicben a csárdák voltak a betyárok és pásztorok gyülekező, tanyázó és találkozóhelyei. A 150 somogyi betyárcsárdából mintegy 100 jutott a Zselicre, amely hosszú ideig menedékül, tanyául szolgált (nem egyszer mulatozóhelyül is) a hatalommal szembeszegülőknek. Az akkori törvények szerint a csendőrök nem léphették át a saját megyehatárukat, ezért a betyárok kedvenc tartózkodási helye a - Kaposvár-Szigetvár közötti erdőkben, a Somogy és Baranya megye határán épült — úgynevezett „Kettős csárda” volt. Ennek a csárdának egyik szobája Somogy, a másik pedig Baranya megye felé nyílott, így a betyárok a csendőrök elől könnyen át tudtak lépni a másik megye területére. A csárda már nincs meg, helyét ma is „ Csárdahelynek” nevezik az Enyezdi erdőkerületben...5 A betyárcsárdák megszüntetésére már 1792-től főispáni rendelet volt érvényben, jórészt eredménytelenül. 1864-ben a csárdák ügye végül a helytartótanács elé került, aminek következtében 29 betyárt és 25 orgazdát ítéltek halálra, 48 csárda azonban még így is fennmaradt. A somogyi csárdák végső pusztulása akkor következett be, amikor a kapitalizálódó nagybirtokosok irtani, majd parcellázni kezdték az erdőket - írja Tarjánné Táj nafői Anna.6 1 Küllős Imola: Betyárok könyve. 1988. Bp. 5-8. (A kérdést a néprajz szempontjából vizsgálja, igyekszik objektív képet adni.) 2 Gönczi Ferenc: Betyárvilág Somogybán. 1944. Kaposvár. (Mint néprajzkutató a folklór oldaláról közelíti meg a témát. Következtetései polgári szemléletet tükröznek: a betyárokat társadalmi bűnözőknek tekinti.) 3 Berta Gyula: Betyárok, hóhérok, börtönök Somogybán. 2002. Kaposvár. (A betyárvilágot az igazságszolgáltatás oldaláról, börtöniratok alapján mutatja be.) 4 Gönczi F. ua. 27. 5 Tarjánné Tajnafői Anna: Somogy megye természeti értékei: - A Zselic-2000. Kvár. 17. p. 6 Ua. 369
