Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Hála József: Néhány anekdota és történet a magyar néprajztudomány köréből
Felmentünk az emlékirattal gróf Csáky miniszter elé. Káldy Gyula, mint az emlékirat szerzője, dr. Herrmann Antal, mint a Néprajzi Társaság titkára, dr. Volf György hírneves akadémiai tag és jómagam, mint a Néprajzi Társaság főtitkára állítottunk be őexcellenciájához. Én terjesztettem elő a tőlem telhető alapossággal és melegséggel a kérést, hogy küldjön ki a miniszter úr képzett zenészeket a magyarlakta vidékekre s gyűjtéssé fel a nép ajkán még élő régi és újabb dalokat, melódiákkal együtt. Bizonyára túllőttünk a célon egy kicsit. A dolog ugyanis nem kis pénzbe került volna. Azonkívül Csákynak és az egész kormánynak nem volt sürgős ez az egész ügy. Csak nekünk, néprajziaknak és a muzsikusoknak. Beszédemet figyelemmel végighallgatta grófunk. Megdöbbent a feladat nehézségeitől és így szólt: — Uraim, én még dalokat is gyűjtsék? Nohát, ezt igazán nem lehetett kívánni. Lesújtva vettük tudomásul a rideg választ és vártunk. [...J20 Időközben változott a terv, változott a kormányzat is. 1895-ben báró Wlassics Gyula lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter, akihez már fonográf beszerzése ügyében fordultak és immár sikerrel: [...] Csakugyan évek teltek el az emlékirat beadása óta a millenniumig, de akkor lépésünknek az állam részéről eladdig semminemű eredményét nem láttuk. Ezzel tehát számot kellett vetnünk. Olyan mód látszott előttem egyedül czélravezetőnek, a mely nem kerül sokba, de mégis sokat Ígér. Van-e ilyen mód? Azzal a gondolattal, melynek szószólója az országgyűlésen Eötvös Károly volt, hogy képzett zenészeket küldjünk szét az országba a népi dallamok gyűjtésére, e praemissák után foglalkoznunk nem lehetett. A hangjegy drága, a bankjegy pedig kevés. Véleményem különben is az volt, hogy első sorban nem zenészember való erre a feladatra. Iskolázott zenésztől alig lehet várni a néphagyománynak érintetlen fölvételét, hacsak külön és alaposan ki nincs tanítva a népköltési gyűjtésre, ilyen erőkkel pedig mi nem rendelkeztünk, és ha rendelkeztünk volna is, nem tudtuk volna őket megfizetni. A fődolog volt szerintem a néphagyomány gyűjtésében való specziális gyakorlottság. A zenei gyűjtés csakis ezen az alapon indulhatott meg. S valamint az emberek és tárgyak képét tudományos vizsgálat czéljaira inkább fotografikus hűséggel megrögzítve kívánjuk bírni, mintsem egy művész egyéni felfogásának tükrében: úgy kínálkozott a szóban vagy dalban élő néphagyomány gyűjtésére szerintem a szakzenészek helyett a hangírógép, a fonográf alkalmazásba vétele, annál is inkább, mert ily módon a folklorisztikai czél elérését egyesíthetőnek véltem azon egyéb fontos érdekek szolgálatával is, melyekkel az ily gyűjtés kapcsolatos. Mechanikailag összeszedni és hamisítatlan mivoltában készen idehozni az élő népnyelvi és népzenei anyagot bármely irányú vizsgálódás számára: ez volt szerintem a fonográf útján megoldandó feladat. Kifejtettem erre vonatkozó véleményemet egy emlékiratban és azt oly kéréssel terjesztettem Wlassics Gyula dr. jelenlegi oktatásügyi miniszterünk elé, hogy társaságunk részére az említett gyűjtés czéljából egy fonográfot kegyeskedjék beszerezni. A miniszter úr nemcsak a legkészségesebben és legnagyobb érdeklődéssel fogadta a kívánságot, hanem a lehető leggyorsabban teljesítette is. Alig egy héttel az emlékirat beadása után kezemben volt annak a kedvező elintézése és a fonográf költsége. [...]21 Vikár Béla később erre így emlékezett: [...] Most már az új kormány követte a régit és gróf Csáky Albin székébe dr. Wlassics Gyula ült. Változtak az idők és változott a mi tervünk is. Akkor már megvolt Edison új 358
