Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Hála József: Néhány anekdota és történet a magyar néprajztudomány köréből
NÉHÁNY ANEKDOTA ÉS TÖRTÉNET A MAGYAR NÉPRAJZTUDOMÁNY KÖRÉBŐL Hála József Bevezetés Ezt az anekdotacsokrot1 tisztelettel és a régi barátsággal küldöm Novák László Ferencnek és 60. születésnapja alkalmából ezúton is minden jót kívánok Neki! Meltzl Hugó, a különc professzor Meltzl Hugót 1872-ben nevezték ki az akkor megnyílt kolozsvári tudományegyetem Német Irodalomtörténeti Tanszékének rendes tanárává, oktatómunkáját haláláig, 1908-ig végezte ott. Tudományos tevékenysége elsősorban a Petőfi-kutatásra, illetve a XIX. századi német filozófia és az összehasonlító (világ-) irodalom körére terjedt ki. Egyik fő müvének a Brassai Sámuellel megalapított, 1877 és 1888 között megjelent, folklorisztikai dolgozatokat és folklóralkotásokat is közlő, több nyelvű Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok, a komparatív irodalomtudomány világviszonylatban is legelső közlönye tekinthető. Sok egyéb mellett, Javaslat egy magyar folklore társulat alapítása ügyében címmel ebben jelent meg névtelenül 1881-ben egy magyar néprajzi társaság alapítását először szorgalmazó felhívás2 a professzor egyik tanítványa, Herrmann Antal megfogalmazásában.3 Meltzl Húgról, a széles látókörű, nagy műveltségű, kiváló, de különc egyetemi tanárról számos anekdota maradt fenn, köztük az alább idézettek is: [...] Meltzl pár év alatt nemcsak az egyetem, hanem egész Kolozsvár közismert, különcként számontartott professzora lett. Szívével mérte a világot, s a világgal önmagát. Előadásain mindenről szó esett — beszámolt legújabb olvasmányairól, s válaszolt diákjai kérdéseire. Eltekintve egy-két alaposan kidolgozott - nyomtatásban is közreadott - bevezető kurzusától, előfordult, hogy egész óráján nem foglalkozott a német nyelvvel vagy irodalommal. Előadásaira mégis jártak a diákok: lelkesedni és gondolkozni tanultak tőle. Mert ő csak arról tudott igazán beszélni, amiért lelkesedett, csak azoknak adott elő, akiknek megértőén csillogott a szemük. Véleménye szerint mindenkinek joga van a tanuláshoz, ha belső vágy fűti. Diákjaival igyekezett baráti viszonyba kerülni, gyakran vendégül látta őket. Híres volt arról, hogy nála egyetlen diáknak sem sikerült megbuknia. Német szemináriumának az asztalán dobozt tartott, s abba mindenki cédulára írt kérdést dobhatott: az óra elején Meltzl professzor a kérdésekre válaszolt. S mert a doboz minden héten megtelt, a tanrendben meghirdetett hivatalos anyagra gyakran alig maradt idő. Előfordult, hogy egy szemeszter alatt csak a Faust négy sorát tudta elemezni. Öregebb korában asztmája kínozta, hajnalban ébredt, s így előadásait reggel hattól tartotta. S ha csak egy hallgatója jelent meg, behívta az altisztet, hogy hárman legyenek - a „ trés faciunt collegium " elvének megfelelően s rendes előadást tartott. Gyakran látogatta az egyetemi könyvtárat, annak is a raktárában szeretett olvasni. Itt olyan „szakértelemmel" keverte a könyveket, hogy még halála után is járta a mondás, ha egy könyvet nem találtak rendes helyén: „elmeltzelezte" valaki. És minden diák tudta, hogy az öregedő professzor kora hajnalban biciklin karikázik az egyetemre. [,..]4 353
