Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Madaras László: Népmozgások az "avarkorban"
Avar-bolgár belháború Pannóniában (630) Fredegar IV 72 (Glossar A I 212) Ebben az évben a hunoknak is nevezett avarok birodalmában, Pannóniában heves küzdelem támadt azért, mert az uralomért versengés folyt; vita volt, ki legyen a (trón) utód. Egyik (trónkövetelő) az avarok a másik a bolgárok közül került ki. Nagy sokaságot gyűjtöttek össze és ketten kölcsönösen hadba szálltak (egymás ellen). Végül az avarok a bolgárok fölé kerekedtek. A legyőzött bolgárokat, kilencezer férfit asszonyaikkal és gyerekeikkel kiűzték Pannóniából; ezek Dagoberthez fordultak, s kérték, fogadja be őket. Dagoberus parancsot adott, hogy egyelőre a bajorok fogadják be őket. S tanácskozott a frankokkal, hogy mi történjen ezután. Telelésre szétszóródtak (a bolgárok) a bajorok házaiban. Ekkor Dagobertus a bajoroknak (újabb) parancsot adott, hogy egyazon éjszakán Bajorországban ki-ki a saját házában gyilkolja meg a bolgárokat asszonyaikkal és gyerekeikkel együtt. Ezt a (parancsot) a bajorok teljesítették Nem maradt életben ama bolgárok közül senki, csakis Alciocus hétszáz férfival s azok asszonyaival és gyerekeivel, akik a vendek tartományába menekültek. Alciocus sok-sok évig élt övéivel Wallucumnál, a vendek vezérénél (p. 212.). Mint arra már fentebb utaltunk nem tartjuk kizártnak, hogy a 630-ban lázadó bolgároknak lehetett valamiféle köze az 595 táján az Avar Birodalomba menekülő tízezer nomád lovas alkotta népcsoporthoz. Az persze lehetséges, hogy az ebben az időben megerősödő Kuvrát is támogatta a kagáni trón iránti ambíciójukat, s ennek tudatában léptek fel trónigényükkel. A Fredegár-i elbeszélésből itt és most két számunkra fontos adatot emelünk ki. Az egyik az, hogy a kagáni trónt továbbra is az erősebb avar népcsoport tartotta meg, azaz a Baján-dinasztia hatalmon maradt, a másik adat pedig, hogy a bolgárok egy csoportja túlélte a „bajor Szent Bertalan éjszakát”. A kérdés az, hogy vajon a régészeti anyagban találunk-e valamiféle nyomot arra, mi is lett a túlélő csoport tagjainak sorsa? Talán igen! Bruno Genito a VI-VI1. századból olyan lovassírokat közöl Észak-Itáliából, amelyekben jól nyomon követhetők a pogány szokások továbbélése (lóval való temetés), de a fegyverzet már a korabeli nyugati fegyverzetet reprezentálja (Bruno Genito 2000.). Nem lehet kizárni a kapcsolatot eme fegyveresek és a megmenekült bolgárok között, ennek sem történeti, sem földrajzi, sem pedig időrendi akadályai nincsenek. Viszont a 9000 bolgár harcos - vagy akármennyi - és családja hiányzik az Avar Birodalomból, melyet az újabb népmozgás nem csupán a haderő elvesztése okán súlyt, hanem felgyorsít egy folyamatot, a letelepedés folyamatát is. Az Alföldön ugyanis ettől az időszaktól nyílnak a nagy sírszámú korai avar temetők ( Szeged-Fehértó A, Alattyán korai szakasza, vagy a Szeged környéki korai avar temetők stb.). Ez pedig a letelepült életmód elterjedését és bizonyos népesség-koncentrációt jelez, ami nyilvánvalóan belső népességmozgással járt. Végül, de nem utolsó sorban ekkor hallunk utoljára egy korai avar kagán trónralépéséről. Dolgozatom egy későbbi részében kísérletet fogok tenni arra, hogy ezt a trónra lépő kagánt és egy különlegesen gazdag leletegyüttest - a kunbábonyi sírt - összekapcsoljam. Most érkeztünk el ahhoz a forráshelyhez, ahol Tomka Péter és Bálint Csanád álláspontja gyökeresen eltér egymástól. Jelesül Kuvrát negyedik fiának, Kübernek a kár30
