Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Selmeczi László: Lehel vezér kürt mondája
nem vágtak át az Adriai tengerig, nem vették be Spalato városát és nem hódították meg Horvátországot.28 Haláluk sem az Inn mellett 913-ban vívott csatában következett be,29 hanem a 955. évi augsburgi csatavesztés következményeként. Annál inkább nagy szerepet játszottak az augsburgi vereséggel végződő és azt közvetlenül megelőző hadjáratban, amelynek közvetlen előzménye I. Ottó 951 őszén megkötött harmadik házassága volt, amely apjuk ellen fordította első és második házasságából származó fiait és leányát. A lázadók: a trónörökös, Liudolf, 947-től a svábok hercege; Ottó veje, Vörös Konrád, 944-től Lotharingia hercege; Frigyes, mainzi érsek, a német egyház feje, akikhez csatlakozott a 937-ben elhunyt Arnulf bajor herceg mellőzött fia, Arnulf regensburgi palotagróf és rokona, Herold Salzburgi érsek. Az összeesküvők 953. április 3-án Mainzban apjuk ígéretét vették, hogy Liudolf javára lemond a trónról és elismeri az elsőszülöttségi örökösödési jogot (primogenitura). A fiai fogságából Szászországba hazatérő Ottót a szászok és kegyetlen testvéröccse, fiai gyűlölt ellensége, Henrik bajor herceg támogatta Segítségükkel 954 végére Ottó maradt felül. A lázadók szorongatott helyzetükben a magyarokhoz fordultak katonai segítségért. 954 februárjában Bulcsú, a magyarok harmadik méltósága vezetésével nagy sereg nyomult be Dél-Németországba, készen a harcra Ottó ellen. Liudolf és Amulf azonban nem vezették Ottó ellen a magyar sereget, amely nem avatkozott be a felkelésbe, gyorsan átvonult a lázadó Bajorországon és Svábföldre érve megtámadta a Liudolf herceget támogató sváb felkelőket, otthonaikat feldúlta, s mintegy ezer embert hurcolt el fogolyként. Liudolf kalauzokat adott a magyarok mellé, akik segítségükkel március 1-jén átkeltek a Rajnán és Vörös Konrád wormsi udvarába távoztak. Bulcsú március 19-ig, virágvasárnapjáig, amikor is új hadmenetbe kezdett, a csak Kononak becézett Komádnál vendégeskedett, aki gazdagon megajándékozta őt. Kono kíséretével a magyar sereg átkelt a Moselen és a Maason és egészen Maastrichtig vonult. Konrád arra bíztatta Bulcsút, hogy közös ellenségük, Ottó legfiatalabb testvére, Bruno kölni érsek és Konrád helyett Lotharingia kormányzásával megbízott archidux ellen vonuljon. Bulcsú azonban nem hallgatott szövetségesére. Brabant felé fordult és április 2-án rajtaütött a lobbesi kolostoron, az ostrom azonban visszavonulással végződött. Április 6-án Cambraira törtek rá, de csak a külvárost tudták kifosztani. Háromnapi sikertelen ostrom után a táborába visszavonuló sereg utóvédjén a védők rajtaütöttek, bekerítették és vezetőjét, Bulcsú unokaöccsét (nepos) kemény harcban megölték, s fejét lándzsára húzva a városfalra tűzték ki. Bulcsú újra megostromolta a várost, s miután nem sikerült bevennie, minden zsákmányt és foglyot felajánlott rokona fejéért. Cambrai lakói Bulcsú kérése mögött cselt sejtettek, s megtagadták a levágott koponya kiadását. A cambrai kudarcért a magyarok április 10-én a várostól mintegy 2 km-re fekvő erődített Szent Géry kolostoron állottak véres bosszút. Ezután elvonultak 28 Anonymus: Gesta Hungarorum, 1975. 115-116. Mályusz E. 1971. 105-106. 894-ben VI. Bölcs Leó bizánci császár, megbízottja Niketas Skléros révén, szövetséget kötött a magyarok „arkhonjaival”, Arpad(is) és Khusan(is)/Kusály vezérekkel. Ez a szerződés négy évtizedre békét teremtett a Kárpát-medencébe költözött magyarok és a bizánciak között. 922 után a bolgár Simeon cártól szorongatott bizánciak, Simeon hátában akartak egy orosz-besenyő-magyar szövetséget létrehozni. Simeon 927 májusában bekövetkezett halála után hét évvel, 934-ben az Al-Dunán magyar-besenyő csapatok keltek át, s előretörésük Konstantinápoly falainál állt meg. 941-ben megtévesztette őket a folyó alacsony vízállása, újra megkíséreltek átkelni az Al-Dunán, azonban a folyó erős sodrása miatt a sereg nagyobb része a Dunába veszett. 943 áprilisában a Bolgárok átengedték országukon a magyar csapatokat, amelyek elérték céljukat, ugyanis I. Romanos megbízottjától, Theofanes pátriárkától a „béke” fejében jelentős összeget tudtak kicsikarni. Ezeknek a hadjáratoknak a vezetőit nem ismerjük. Bulcsú, Konstantinos szerint, 948-ban járt először Bizáncban. Bóna I. 2000. 62-63. 29 Anonymus: Gesta Hungarorum, 1975. 129-130. 343
