Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Veres Gábor: Asztalosok privilégiumai Északkelet-Magyarországról
Festett láda. Rimaszombat, 1841. DIVN. 67.41.1. részt a XIX. század végén, nagyobb részt a XX. század elején készültek, tehát a céhek megszűnését követően. Ezek az asztalosok nem feltétlenül igazodtak a nagyobb készítőközpontok stílusirányzataihoz. Elsősorban a bútorok színvilágában egészen egyedi vonásokat is felfedezhetünk, melyek általában nem is jutottak túl az adott falu határán. Egerszalókon például Hangácsi József készített remekbe szabott darabokat a paraszti háztartások számára. A környéken hajdanán kedvelt saroklócája egy fennmaradt példányát ismerjük26 mélykékre festve, áttört támlával, karfával, gazdag virágozással. A falvakban működő asztalosok csak szűkebb körzetből, gyakran csak az adott településről kaptak megrendelést, munkájuk ezért elsősorban az itt élők igényeihez igazodott. Jó példa erre Dudás János és Kiss József festőasztalosok tevékenysége, akik a főleg a boldogi tisztaszobákat látták el festett bútorokkal, nyoszolyákkal a XIX-XX. század fordulóján.27 Az idézett céhprivilégiumok még számos más kérdésben, így szociális, erkölcsi vagy a családtagok felvételét érintő ügyekben stb. is szabályozták az asztalosok tevékenységét. A fent vizsgált artikulusok is jól mutatják azt a szándékot a Helytartótanács részéről, melynek fő célja a céhek megreformálása volt. A XVIII. századi Európában sokak által támadott és elavultnak ítélt céheket Magyarországon a kormányzat elsősorban működésükben kívánta átalakítani az új típusú privilégiumok kiadásával is. Nem is lehetett ez másként, hiszen az árutermelés jórészt a céheken nyugodott, melynek fejlettsége jelentősen elmaradt a birodalom nyugati tartományaitól. A kézműves iparosok által előállított bútorok iránti igény a vizsgált időszaktól, a XVIII. század második felétől fokozatosan nőtt a szélesebb néprétegek, így a parasztság körében is. A folyamat csúcspontja a XIX. század második fele volt, amikor a céhes, majd ipartestületi keretek között dolgozó „virágozó asztalosok” a legtöbb megrendelést kapták. Ekkor keletkeztek azonban az első manufaktúrák, bútorgyárak is, melyek szerepe a kézzel festés, virágozás ódivatúvá válásával, a polgári stílus paraszti elterjedésével párhuzamosan, a XX. század első felében tovább növekedett. 290 26 DIVN.55.32.1-2. 27 DIVN.82.32.153.
