Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Selmeczi Kovács Attila: A rávágó kaszálástechnika elterjedése az Alföldön

Selmeczi Kovács Attila

A RÁ VÁGÓ KASZÁLÁSTECHNIKA ELTERJEDÉSE AZALFÖLDÖN

Novák László Ferenc sokirányú munkásságának egyik jelentős területe az alföldi földművelő gazdálkodás kutatása.1 E témakörben megjelent legutóbbi monografikus összefoglalásában áttekintően foglalkozik a hagyományos aratásmóddal, az Alföldre jellemző kaszás gabonavágás technikai változásával is.2 E jellegzetes alföldi aratóművelet időbeli alakulásának megismeréséhez kívánok az alábbiakban hozzájárulni.

Magyarországon a 15. század második felében jelent meg a gabona betakarításában az addig fűvágásra szolgáló kasza, mely elsőként az Alföldön kezdte fokozatosan kiszorítani a sarlós aratást.3 A korabeli szóhasználat a sarlóval végzett munkára az aratás, míg a kaszával végzett gabonavágásra a takarás vagy a kaszálás megnevezéssel élt. A gabonaneműek kaszálása azonban csak a 19. században jutott Európa-szerte az általánosan elterjedt aratástechnika szintjére.4 Nálunk az Alföld kivételével csaknem mindenütt a 19. század végén következett be az aratósarlóról a kaszára történő eszközváltás.

A kaszálásnak többféle technikája és munkamódszere honosodott meg, ill. terjedt el a gabona levágásában. Miután elsőként az Alföldön jelent meg a kasza, mely a korábbi évszázadokban csupán a fűfélék vágására szolgált, ezért a gabonaneműek betakarításában is a szénáéhoz hasonló munkatechnikát, vagyis az ún. rendrevágó kötetlen kaszálást alkalmazták. A szálas gabonát egyszerűen a tarlóra fektették, majd a szénamunkához hasonlóan favillával kupacokba összehordták, és rudasokba, vontatókba rakva szállították a szemnyerés színhelyére.5 Ezt a kaszálásmódot az alföldi uradalmakban - a tavaszi gabona esetében - még a 19. század első felében széliére alkalmazták a szabad szérűn állatokkal végzett nyomtatással összekapcsolódva. Az őszi gabonát azonban jobbára kévébe kötötték, és asztagokba rakták.6

A 19. század második felében mindinkább elterjedő gépi cséplés megkövetelte a gabonafejek kellő mértékű rendezettségét, ennek következtében a kévekötést, aminek régebbi módszere a rendrevágó kévéző aratásmód. Ez a kaszálásmód teljesen megegyezett az előbbivel, csupán a levágott gabona kévébe kötésével járt együtt. A férfi kaszások után a rendre vágott gabona felszedését általában a nők végeztek fagereblyével vagy kézzel, majd a kötélre rakott markokat a férfiak kötötték kévékbe. Ez a munkatechnika különösen a Duna-Tisza közének középső területén volt kedvelt, és őrződött meg legtovább.

A legújabb kaszás aratásmód, a rávágó kévéző kaszálás viszont a munkatechnika szempontjából lényegesen eltért az előbbi kettőtől, mert a gabonaszálakat úgy vágták, hogy azok a fennálló rendnek dőltek. Emiatt az aratókaszát fel kellett szerelni terelőeszközzel: kaszacsapóval, kaszagereblyével, ami nem engedte a levágott szálak visszahajlását,

1 Vö. Novák László Ferenc (szerk.) 2002.

2 Novák László Ferenc 2002a. 76-77.

3 Részletesebben 1. Balogh István 1957. 288; Tálasi István 1980. 249-251.

4 Vö. Weber-Kellermann, Ingeborg 1965. 312; Tálasi István 1971. 301.

5 Ezt az aratásmódot takarás néven ismerteti GyörfTy István 1928.

6 Balogh István 1957. 288.

273