Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Viga Gyula: A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő és borkultúrájához

terjedtek el a különféle burgundi fajták, a müller, a muskotályok közül pedig főleg az Othonel, ami leginkább kedveli az ottani talajt, s nem kényes - a sárgamuskotállyal szemben - a lisztharmatra, és nem rothad. Szentesben az első világháború után már a rizling volt jellemző, csak egy-két igényesebb gazdának volt furmint és hárslevelű. Úgy tartják, hogy a furmint a helmeci hegyen minőségében megközelíti a tokaji zamatot. Azért is szeretik, mert jól bírja a szárazságot, s nem nagyon igényli a trágyázást sem.

A második világháborút követően a szőlőtermesztés általános lett. A fentebb jelzett két történeti réteg különbözőségét tovább éltette, hogy a nagy múltú borvidékek állományát államosították, s a JRD és a magángazdaságok nagy része a homoki szőlőkultúrát tudta folytatni. Mára közönséges a szőlő vizsgált falvainkban, de mind az állomány minőségében, mind gondozásában, mind pedig a bor minőségében jelentős differenciák vannak. Ennek kapcsán azonban - a jelzett táji különbözőségek mellett - az egyes családi üzemek eltérő gazdasági kondícióját és célkitűzéseit is figyelembe kell vennünk.

Az újabb szőlőültetvényekkel párhuzamosan változott bizonyos mértékben a régi szőlők művelésének és feldolgozásának technikája is. A tőkés művelés időszakában több fajta szőlőt neveltek, azok borát általában együtt is szüretelték. Mára általános a kordonos művelés, ami az 1920-as, 1930-as évektől jelent meg, s elterjedését a „szocialista” időszak tetőzte be: 10 ár körüli szőlőterületet tarthattak meg a gazdák, ahol a elsősorban a minőségjavítása révén tudták a hasznukat növelni. Ebben az időszakban jelentek meg a korábban ismeretlen vörös fajták (kékfrankos, kékoportó stb.), s vált jellemzővé a fajborok szűrése is. Ám sokfelé, pl. Kisgéresben ma is sokan több fajtát szüretelnek és szűrnek együtt, a falusi emberek többsége ma is vegyes bort fogyaszt.

A kordonos művelés elterjesztésében is volt szerepe a szövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak. Mivel az állam lényegében az összes szőlőt felvásárolta-Királyhelmecen épült meg az a hatalmas felvásárló, amelyik a felső-Bodrogköz összes értékesítésre termelt szőlőjét összegyűjtötte -, a közös gazdaságok is jelentős szőlőterületeket telepítettek. A helmeci állami gazdaság több mint 100 hektáron szőlészkedett, de a falusi szövetkezetek is jószerével minden homokdombot beültettek, ami szőlészetre alkalmas volt. Szentesben a szövetkezet szőlője a Véke melletti homokdombot foglalta el, Nagygéres és Kisgéres közös gazdasága is a hegy lábánál fogott kordonos szőlőművelésbe. Az újabb fajták oltványai is elkerültek a JRD-ből a paraszti gazdaságokba.

De nem csak a parasztok szőlészkedtek az 1960-as, 1970-es évektől: Királyhelmec környékén kertszövetkezet alakult, ahol minden belépő - akár városi értelmiségi, hivatalnok vagy közalkalmazott is - 4-4 ár szőlőt kapott. A területet közösen müveltették és őriztették, afféle hobby-kertekként használták apró parcelláikat.

A permetezést - bár az 1920-as évektől voltak már háti permetezők is - az 1930-40-es években leginkább fekete ürömbö\, ill. hasonló tulajdonságú növényekből készült seprűvel végezték a paraszti szőlőkben: a rézgálic oldatot ezekkel csapkodták rá a növény lombozatára. A második világháború előtt maximum 3 alkalommal permeteztek, s azt tartották, hogy a rézgálic még a lisztharmattól is megmenteti a szőlőt. A háború után - Királyhelmec környékén - főleg a lisztharmat terjedése miatt növelték a védekezések számát: 5 majd 6 permetezés volt jellemző. Az újabb, nemesebb szőlőfajták egyre igényesebbek: az 1970-es évektől a permetezések száma egészen a 12 alkalomig ment. A felhasznált szereket - terjesztésükben a közös gazdaságnak jelentős szerepe volt - a gazdák nem is ismerik, sokszor a kereskedő ajánlja a vegyszert, vagy egymás között adják tovább annak vélt/valós előnyeit.

267