Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Juhász Antal: Újabb adatok a gyeptéglás építkezéshez

hold járásföldet kaptak. Fekete József (1902) a dűlőben egy hantházra emlékezett: Baka Józsefék lakták, de a tanya a hozzátartozó földdel, haszonbérletbe volt kiadva. A három osztatú: szoba-konyha-kamra tagolódású lakóház zsúpszalmával volt fedve. Konyhai tüzelője nyitott kéményű a szobában búboskemence volt. Hantból épült az istálló is, 15 jószágot tartottak benne. A hantház az 1950-es évek elején dőlt össze. A területet Hantház dűlőnek emlegették, tehát a kezdetleges építési gyakorlat Nagykörösön is helynévadásra adott módot.23

Másik visszaemlékezőm apja Felsőjárás Bánom nevű területén örökölt földet. „Akit apám örökölt Bánomba, annak is hantbul vöt egy része, a másik része sárfal. Vesszőt fontak, arra sarat raktak vasvillával. Mikor bontottuk (a házat), akkor láttam.”24 Ezen a tájon a jól megmunkált szalmás sárból rakott fal volt elterjedt, de tanulságos, hogy emellett, sőt ezzel együtt a gyephant alkalmazása is előfordult.

Dunapatajról írta Fél Edit: „A régi tanyák fala, mint az öreg emberek mondják, gyepszínből, zsombékból volt rakva, tetejére szalmát hánytak. Az ilyenfajta épületek rövid életűek voltak...”25

A gyephantot a Duna-Tisza közén Nagyköröstől Szegedig, elsősorban a tanyák építkezésében sok településen használták. Mint az eddigi szakirodalomból ismert, alkalmazása a talajviszonyokhoz köthető és összefüggött a legelők felosztásával, valamint a telepesek gazdasági, társadalmi körülményeivel. Ahonnan nincs adatunk építőanyagul való használatára, ott is ismerhették, alkalmazhatták. E kutatásnak is vannak „fehér foltjai”. Szükséges lenne a mezővárosok: Cegléd, Kecskemét, Kiskunfélegyháza régebbi tanyás határában arról tájékozódni, építettek-e gyephantból házakat, istállókat, ólakat? Ha e városok körzetében alkalmazták ezt az építő technikát, miért ne ismerhették volna határukban is? Az emlékanyag gyűjtése nem reménytelen, hiszen a nép emlékezete legalább három nemzedékre visszanyúlik. A levéltári forrásokat pedig ilyen szándékkal még alig „faggatta” a szakkutatás.

A Tiszántúlról arról vannak adataink, hogy a gyeptéglát a jószágnak enyhelyül szolgáló építmények: akol, hodály építéséhez használták.26 Házépítésnél való felhasználásáról Kiss Lajos adott rövid leírást: „A falrakó ki tudta számítani, mennyi vályog kell a felvállalt épülethez, ölenként 1000 darabot számítva. De régebben, az 1700-as évek végén nem is kellett számítani, hanem rakták amíg vályog volt, ha elfogyott, mentek a nyomásra, rétre és vágták a gyepet vályognak, abból rakták tovább a falat hantokból, göröngyökből. A hantból való házak földjét leásták 50 cm mélyen, hogy mentül kevesebb hantot használjanak.”27 Kiss Lajos könyvének forrása szülővárosa, Hódmezővásárhely népélete. Leírásából kiderül, hogy vályogból építkeztek, s szükség esetén használtak fel a városszéli legelőn és a réten vágott gyephantokat. Szenti Tibor, a vásárhelyi népi építészet kiváló kutatója úgy tájékoztatott, hogy a 19-20. században vertfalú és vályogfalú épületeket készítettek, a gyephant alkalmazására sem a terepen, sem levéltári forrásokban (pl. becsüjegyzőkönyvekben) nem bukkant.

23 Adatközlők: Fekete József (sz. 1902), Fekete Józsefné (sz. 1904) A Hantháza vasúti megállót 1945 előtt a helyi földbirtokosról Kupái Kovács majornak nevezték.

24 Adatközlő Kovács György (sz. 1885) csemői lakos, 1973. évi gyűjtés.

25 FÉL Edit 1937. 358.'

26 SZABADFALVI József 1970., NOVAK László 1973. Atovábbi szakirodalmat lásd ott.

27 KISS Lajos 1981.234.

235