Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bődi Erzsébet: A szatmári svábok lokális identitása a régió és az etnikum viszonylatában
A 31 svábok lakta telephely közül a letelepedés idejében 28 tartozott Szatmár vármegyéhez. Sváb lakosoknak szintén otthont adó Tasnádszántó (Santäu) és Tasnád (Tájnad) Szilágy vármegyében, Túrterebes (Turulung) pedig Ugocsa vármegyében volt akkor. Az első világháború után ez a közigazgatási egység felbomlott. Magyarországon maradt Mérk, Vállaj és Zajta, a többit az odacsatolt területtel Romániának ítélték. A megkapott területen a román hatóság újraszervezte a közigazgatási beosztást. Pl. 1950-es évek végén Tasnád lett a székhely. Jelenleg (1968-tól) mind a 28 Romániában található svábok lakta telep, község, városrész egy megyéhez tartozik, a romániai Satu Maré Comitathoz, judetulhoz. Míg az említett három falu Magyarországon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekszik. A földrajzi helyzetük tekintetében tehát a történettudomány, a néprajztudomány, honismeret és a köztudat is jogosan tartja őket, és nevezik magukat szatmáriaknak, szatmári sváboknak. Sváb származásuk meggyőzően bizonyított.10 Nyelvük és kultúrájuk sok szálon mutat sajátosságot. Ezen sajátosságok vállalása, nemzedékről nemzedékre való átörökítése a természetes emberi életfolyamban, de főleg a származás miatt sújtó történelmi csapások,11 valamint mindazok a tudományos vagy közírói feldolgozások, amelyek róluk, akár objektiven, akár szubjektiven szólnak, a szatmári svábok önazonossági tudatát gyarapítják és erősítik. Ezen identitástartalom egyik fontos része a lakóhelyhez, immár a szülőföldhöz, a tágabb vagy szűkebb értelemben vett hazához való viszony, ragaszkodás. 3. A szatmári tájon a svábok térfoglalása Szatmár vármegyébe a svábok betelepítése a Károlyi főúri család gazdasági szüksége szerint történt. Három nagy uradalmi központjukba és azoknak közvetlen szomszédságában található falvakba fogadtak svábokat. A messziről jött idegenek elsőként Nagykárolyt és legnagyobb létszámmal Nagykárolyt körülvevő 11 falut foglalták el. Ha rátekintünk a térképre, akkor azt kell megállapítani, hogy Nagykároly köré rajzolt körzetben fekvő 13 faluból kettő maradt - Genes (Ghenci) és Kismajtény (Moftinu Mic) - ahová nem telepítettek svábokat. Egy falut pedig a XX. században hoztak létre román betelepültekkel. Megállapíthatjuk, hogy Nagykároly környékén a svábok egy földrajzi tömbbe kerültek. Ez az állapot a XVIII. században már kialakult. Ezt követően a sváb etnikai viszonyok még fokozottabban törtek előre egyrészt a népszaporulattal, másrészt a földtulajdonnak a sajátos örökösödési rendjével12 és a birtokot fokozatosan növelni akaró kisparaszti gazdálkodással. Ennek a sváb kistérségnek Nagykároly lett a központja. Odajártak közügyet intézni, vásárra, piacra. Gyermekeiket oda küldték továbbtanulni: 1887-től létező főgimnáziumba, a kegyesrendiek kezében levő, 1780-tól működő nemzeti iskolába. A városnak volt kórháza, gyógyszertára. A károlyi piac állandóan vonzotta a svábokat: ott találkoztak a szomszédos településen lakó rokonaikkal, ismerősökkel. Ott hívták meg egymást vendégségbe, legfőképpen kírbályokra. Mert a kírbály vendég nélkül nem is kírbály - tartják még ma is az idősebb svábok. A sváb falvakból szekerező emberek a károlyi piacon nemcsak a különféle árukat szemlélhették meg, hanem a hegyekből jött románokat is, akik szekereikről petróleumot, faárut és meszet kínáltak, és akik gubában, bocskorban jártak 10 Vonház I. 1997.; Wohnhas, J. 2005. 11 Boros E. 2002.; 2005. 12 Örökléssel a birtokot nem osztották fel, a gyermekek közül csak egy birtokolhatta szülei ingatlanait. 208
