Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Ikvaniné Sándor Ildikó: XVIII-XIX. századi ásatásból kikerült cseréppipa töredékek Szentendrén a Castrum területéről
A fekete pipák hasonlóképpen készültek, mint a vörösek, de egy más munkafázison mentek keresztül, másként történt az égetés, melyet P. Szalay Emőke írt le szemléletesen. Az erre a célra „előkészített égető fazékba rakott nyers pipák közé malomport, vagy kölesondót - köleshéjat - szórtak, a fazekat felül letapasztották, ezzel lefojtották. Az így keletkezett füst színezte feketére a pipákat. A kész termékeket égetés után tovább füstölték, hogy egyenletes legyen a színük. Ekkor szabad tűz fölött forgatták egyenként a pipákat, amelyek így nyerték el végleges fényes fekete színüket.” (2000. 34.). A formákba befaragott, s így a pipatesten domborúan jelentkező mintákon kívül, különféle eszközökkel változatos díszítésmódokat alkalmaztak. Hegyes eszközzel karcoltak vagy kézzel metszettek a még kiégetetlen pipatestbe geometrikus, vonalas mintákat. Ilyen az 1-es, 13-as, 14-es számú töredékek török turbános jellegű nyakgyűrűjének ferde bevagdosása, valamint a 3-as, 10-es, 11-es darabokon, sajnos csak töredékesen látszó geometrikus háromszögű karcolások. A castrumi pipák leírása: 1. Vörös színű, török turbánhoz hasonló nyakcsonk, kézi, ferde bevagdalással díszítve. Ide tartoznak a 13. és 14. számú, szintén török turbános nyakvégződésű töredékek is. A turbán jelleget adó ferde bevagdosást kézzel metszették. A 14-es darab két-két összetartozó vonalával mintát alkottak. Minden második metszett vonal mellett apró szurkált pontokból álló vonalat képeztek, majd egy kis távolságot hagytak. A 13. számú töredék vonalkáit ezzel szemben egyenletesen karcolták. 2. Vörös. Csak a pipakosár talpa és a pipanyak kis csonkja került elő. A kosár alsó része lapított félgömb, melyből a nyak indul. A nyak indítása a kosár alsó részét két félgerezdre osztja. A gerezdek mellett, azokat hangsúlyozva háromszögű fogaskerékkel mélyen benyomott díszítéssor fut. A kosár alja nagyobb, mint a többi pipáé. A XVIII-XIX. század fordulóján készülhetett. 3. Vörös. Csak a nyak maradt meg, pici kosárcsonkkal. A szárnyílás körül fogaskerékké nyomott sor látható. Az alatta levő mélyedésben fémszalag nyoma fedezhető fel. A kosárcsonk jobb oldalán V alakú karcolt díszítménykezdemény mellett öt vízszintes párhuzamosan karcolt vonaldísz fut. Azt sugallja, a pipafejen magyaros díszítés lehetett. A nyakmegoldás XVIII. század vége, XIX. század elejére utal. 4. Halványvörös. Nagyon vékony nyakcsonk-töredék kosártalp csonkkal. A nyak indítása két apró lapított gerezdre osztja a kosár alját. A kosárindításnál két apró fogaskeréksor nyoma látszik. 5. Szürkéstégla színű nyak. Díszítetlen, a felső réteg a nyak alján és oldalán levált. XIX. századi típus. 6. Terrakotta színű, fej és nyak nélküli, gömbszerü csonk. Díszítetlen. Értékelhetetlen. 7. Vörös nyaktöredék. A szárlyuk felől induló gerinc két oldalán kalászszemes motívummal. Egyik oldalon kopott a minta. 8. Vörös, fényezett rövid nyakcsonk, lekerekített, keskeny téglalapú mesterjeggyel: HELLER I. Haider Edit összeállította a pest-budai pipametszők pipafaragók listáját. Közöttük találtunk egy HELLER Gyula nevű pipametszőt, tajték- és pipafaragót, akit 1901-ben említettek (2000. 108.). A dunántúli pipák mesterjegyei azt mutatják, hogy egy családban többen is foglakozhattak pipakészítéssel egy időben. Mégis támpontot kaptunk a pipa korára vonatkozólag. Analógiáját Nagy Zoltán közli: 2001. Cili. tábla E 5a képén 168
