Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Ikvaniné Sándor Ildikó: XVIII-XIX. századi ásatásból kikerült cseréppipa töredékek Szentendrén a Castrum területéről
A pipatöredékek a régi kertek területéről kerültek elő. A pipák között — természetesen - egyetlen ép darab sincs, sőt néhányból csak 1-2 négyzetcentiméternyit találtak meg. Érdekes módon többnyire a pipák nyaka, a szár felöli rész került elő, jobb esetben a talpának, vagy a pipa kosarának egy kis darabjával. Egyetlen esetben maradt meg a pipafej teljes magasságában, szerencsére épp a díszített fele, csak a hátsó rész törött ki. A pipatöredékek nagyobb része vörösre égetett. Mindössze 4 db feketére égetett van közöttük. Két fekete és egy vörös töredéket mesterjeggyel is elláttak. A többi jelzés nélküli, vagy hiányzik az a része, melyet jelöltek. A pipázás és a füstszívás története az őskorba nyúlik vissza. Amerikán kívül Kínában, Japánban, Hátsó-Indiában stb. is ismerték az eszközt. Európa számos országában találtak vaskori agyagpipákat: pl. Hollandiában, Dániában, Londonban, Rómában, Spanyolországban; vaspipákat Franciaországban. A pipákban különböző illatos füveket pl. levendulát füstöltek, kultikus célra (Lévárdy F., 1999. 14-22.). A mai értelemben vett dohányzás és eszköze, a pipa azonban csak Amerika felfedezése után terjedt el Európában. Eleinte a dohányleveleket, s magát a dohány növényt hozták hajóval, s főúri kertekben szép virágát dicsérve termesztették. Hamarosan nagy területeken meghonosodott. Csodálatos növénynek tartották, s szinte minden betegséget gyógyítónak vélték, nélkülözhetetlennek hitték különösen kolera idején, de sebek kezelésére, lovak gyógyítására is használták (Lévárdy F., 1999. 22-25.). A pipa drága ajándéknak számított. Királyokhoz, fejedelmekhez, előkelőségekhez méltó volt és szívesen fogadott ajándékként szolgált (Haider E., 2000. 20.). Magyarországon az európai országokhoz hasonlóan korán, már a mohácsi vész utáni időkben megjelent a dohány és vele a pipa. Két irányból egyszerre vehettük át a dohány megismerését. Nyugat-Európából: a három részre szakadt Magyarország itt állomásozó nyugati zsoldos katonáitól, és a balkán felől érkező török katonaságtól egyaránt. A török hatás volt az erősebb, amit „duhán ’’ szavunk bizonyít, de az ásatásokból előkerült nagymennyiségű pipaanyag is azt mutatja, hogy a pipakészítés technikáját és formáját török átvétel útján ismertük meg (Oskó L, 2001.7., Tomka G., 2000. 26.). Szélesebb körben a dohányzás csak a XVII. század közepétől vált szokássá. Erdélyben pl. II. Rákóczi György és Kemény János fejedelem török ellen vívott harcai idején lett általánossá (1658-62). Apafi Mihály fejedelem szintén szenvedélyes pipás volt. 1662-ben azonban az érsekújvári táborban a csatározások idején úgy megbetegedett a mértéktelen dohányzástól, hogy mindenkinek megtiltotta a dohány szívását és behozatalát is (Haider E., 2000. 20). Amilyen gyorsan elterjedt a dohányzás szokása, olyan hamar kezdték tiltani a „száraz részegséget”. Tűzveszélyessége miatt Európa-szerte felléptek a dohányzás ellen. A pénzbüntetés az enyhébb dolgok közé tartozott. Börtön, vesszőzés, korbács, kaloda járt érte. Legkegyetlenebbnek tűnik az orosz cár és a török szultán büntetése 1634-ben, illetve 1633-ban. Romanov cár a tubákolók orrát felhasíttatta. IV. Murát szultán enyhébb büntetése volt, hogy a pipázók orrát szúratta át a pipája szárával, a súlyosabbnak a halálbüntetést szánta. Magyarországon először Debrecenben, 1574-ben tiltották este 10 óra után az ártalmas dohányzást. 1665-ben törvényt hoztak: akit rajtakapnak a dohányzáson, 12 forintra büntetik. 1676-ban ismét örökre megtiltották a dohányárusítást és szívást (Haider, 2000. 23.). Hogy mégsem volt túl sok foganatja, mutatja az, hogy a pipagyártás egyik leghíresebb központja - Selmecbánya mellett - Debrecen lett. A XVIII. század folyamán a fazekasok jó része az edénykészítésről áttért a pipacsinálásra (P. Szalay E., 2000. 33.). 166
