Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Fodor István: Életföldrajz és nomád vándorlások

Kis Alföld az eurázsiai ligetes steppe legnyugatibb zárványa s megfelel a nomád életmód követelményeinek. Ez a földrajzi meghatározás azonban csak nagyjából helytálló. Itt ugyanis a csapadék is valamivel több (évi 5-600 mm) s egyenletesebb megoszlású, mint a keleti területeken. Ennél lényegesebb azonban, hogy a XIX. századi folyószabályozások előtt a Kárpát-medencei alföld területének igen jelentős részét (a történeti Magyarország mintegy 1/8-át) állandóan vagy ideiglenesen vizek, mocsarak borították (Glaser 1939; Ihrig 1973; Vö. Fodor 2006, 19, 21). Ezen a területen tehát semmiképpen nem lehetett azt a folyók menti vándorló legeltetést folytatni, amelyet a kelet-európai területen 1247-ben Plano Carpini leírt a mongoloknál (Györffy 1970, 193). De nem is volt erre szükség, hiszen pl. a Tisza torkolatánál nagyjából ugyanolyanok az életföldrajzi körülmények, mint a felső szakasza mentén. Ráadásul, amikor a magaslatokon nyáron kiszáradnak a legelők, a folyók éppen akkor húzódnak vissza az árterekről, amelyeket rövid idő múltán dús legelők borítanak. A vizenyős területeken pedig szinte egész télen át lehet legeltetni (Glaser 1939). Ily módon itt nincs szükség téli és nyári szállásra s a köztük történő vándorló legeltetésre. Az állattartók nem hajtják csordáikat 10-15 km-nél messzebb a szállásoktól, amelyek így rövid idő alatt állandó falvakká válnak. Ezt a folyamatot rekonstruálta kiválóan Szabó István a X-XI. századi magyarságnál (Szabó 1966; Fodor 2002; 2006).4

Szabó István következtetéseit a régészeti vizsgálatok is megerősítik. Ezen túlmenően azt is, hogy ez a folyamat nem csupán a magyarságra volt jellemző, hanem a korábban itt élt keleti eredetű népekre, a szarmatákra és az avarokra is, akiknek földműves falvait nagyjából ugyanott találjuk, ahol a magyarokét. A magyar Alföldnek tehát hiába hasonlítanak az életföldrajzi adottságai a keleti ligetes steppékére, itt nem lehet és nem is célszerű - néhány kisebb tájegységet leszámítva - nomadizálni. Ez az oka annak, hogy itt minden nomád nép megtelepedett.

A magyar régészeti szakirodalomban Bóna István szentelt figyelemre méltó tanulmányt a Kárpát-medencébe költözött nomád népek „kultúra-váltásának”, ti. annak, hogy itt e népek anyagi kultúrája viszonylag rövid idő alatt megváltozott (Bóna 1979). Az őt követni akaró Bálint Csanád egyenesen tagadta a IX-X. századi magyarság műveltségének kontinuitását (Bálint 1994). Csakhogy - mint láttuk - a keleti eredetű népek műveltsége elsősorban nem a szomszédos közép-európai „civilizációs hatások” miatt változik meg, hanem azért, mert a nomád jövevények viszonylag rövid idő alatt kénytelenek megtelepedni. Ez az idő azonban mégsem olyan rövid, hogy az egyes népek anyagi és szellemi műveltségének keleti gyökereit ne lehetne világosan felismerni (Vö. Fodor 1994).

A fentiekben talán sikerült érzékeltetni, hogy a nomád népek gazdálkodására és vándorlására vonatkozó adatok és megfigyelések igen fontosak a magyar őstörténet vizsgálata szempontjából is.

4 E kérdésekről részletesebben, a térképek és egyéb illusztrációk közlésével: Fodor 2006.

11