Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bárth János: Hídközösségek Csíkszentgyörgyön
a módszerrel igyekeztek használható állapotban tartani. 1872-ben Tekse Antal és Csiszár Ferenc elvállalta a híd gondozását. Cserébe a tizes felmentette őket útcsinálási kötelezettségük teljesítése alól.4 A Fiságon lévő nagy hidak javításának feladata megoszlott a falu népét összefogó szerveződések között. A legtöbb nagy hidat a tízesek gondozták. Kivételt képezett a Körösményfalva tizes és a bánkfalvi Ittkétfalva tizes határán álló un. Nagy híd a Szereda és Mindszent felé vezető úton, amelyet Szentgyörgy község tartott karban. Különleges sors jutott a Szentegyház patakán átívelő Szentgyörgy öt és Bánkfalvát összekapcsoló templom melletti hídnak, amelyet a XIX. században az egyházközség szerepű „megye” gondozott.5 A „megye” szerepvesztése után, a polgári korban javítása a Nagy híd-hoz hasonlóan a községi szervezetre várt. A tízesek gondjaira bízott nagy hidakból főleg Szentgyörgy két felső tízese részesedett. Míg például Körösmény tízesnek nem volt Fiság-hidja, addig Háromtizesnek a Laczok Májáról és a Zata hídjár ól, Jenőfalvának a Basák hídjáró, a Nyírok hidjáról és a Haricskák hidjáról kellett gondoskodni. Utóbbi hidat emlegették Alsó-Nyírők hídja néven is. Azokban a tízesekben, például Háromtizesben és Jenőfalva tízesben, ahol több nagy híd gondozásának terhe nehezedett a tizes lakosságára, a népesség a XIX. század második és a XX. század első felében megoszlott aszerint, hogy melyik híd fenntartóinak közösségébe tartozott. Más szóval a több nagy híddal rendelkező tizes társadalma hídközösségekre tagolódott. A hídbírók által vezetett hídközösségek a tízesen belül azokat a gazdákat fogták össze, akik egy-egy Fiság-híd közelében laktak és a szomszédságokban lévő átkelőt a leggyakrabban használták. A hídbíró kifejezés Csíkszentgyörgyön a hidakkal legjobban „megáldott” Jenőfalva tizes 1893. évi jegyzőkönyveiben bukkant föl először: „Csedő József hídbíró kéri a tizes birtokosságát, [hogy] a Bor utca végére szükséges hídra a birtokosság a szükséges hídfákat adja meg”.6 „Kánya Ferenc, mint hídbíró, ... kérelemmeljárul[t] [a tízeshez], s neki ... 6 db. bárkafát adott a teljes gyűlés ... Kukujzásbol",7 1944. február 19-én Jenőfalva tizes közgyűlése hídbírókat választott, és a választás eredményét a szokásokkal ellentétben megörökítették a tizes jegyzőkönyvében.8 A „legfelső hídhoz” Basa Andrást és Basa Domokost, a „középső hídhoz” Keresztes Mihályt, Domokos Andrást és Nyíró Dávidot, a „legalsó hídhoz” Miklós Istvánt, Sándor Ferencet és Balla Imrét választották meg „hídbírónak”. A hidanként felsorolt több személyt valószínűleg úgy kell értenünk, hogy közülük egy volt az „igazi” hídbíró, a másik, vagy a másik kettő pedig segítette a hídbíró munkáját. A fontoskodó és tudálékoskodó hídmegnevezések mögött pedig a népi szóhasználat Basák hídja, Nyírok hídja, Haricskák hídja megnevezése rejtőzik. Hídbírónak általában olyan személyt választottak, aki a híd szomszédságában lakott, rendszeresen figyelte a híd állapotát, megfelelő tekintéllyel és szervezőkészséggel rendelkezett ahhoz, hogy szükség esetén fát, bojtot kérjen a tízestől, és közmunkára hívja a hídközösség tagjait. 4 5 6 7 8 H. 2. 155. CSÍKI SZÉKELY MÚZEUM. RKGY. 6313. 156., 157 v., 231., 194. J. 2. 255. J. 2. 260. J. 5. 22-23. 154
