Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Szilágyi Miklós: A kútgazdaságokról
fölöslegessé a köz-kutakat: ezekről a falu/város közepén19 (olykor a legszélén20) ásott (utóbb fúrt: ártézi-, illetve norton-) kutakról hordta mindenki az ivóvizet, a „saját” kút vizét csak az állat itta meg. Ha ennyire hiányos és bizonytalan tartalmú a „véletlenül” egybegyűlt szakirodalom, különösen, ha mégiscsak van olyan tanulmány - mint legutóbb Gelencsér Józsefé21 -, melyből megtudhatni: mimindent mulasztottak/mulasztottunk el tisztázni a recens adatgyűjtések során (alighanem immár végérvényesen, hisz a vízművek/törpevízművek megépültével az összes kút feleslegessé vált!), jelentősen megnövekszik az archivális források jelentősége. A helyi szokásjogot rendeletté, utasítássá fogalmazó vagy éppen a „rossz szokásokat” kárhoztató, szankciókkal fenyegető tanácsi és uradalmi intézkedésekből, illetve magánszemélyek eseti konfliktusait épp a szokásjogra hivatkozva elrendező apró peres ügyekből talán kideríthető, hogy milyen érdekviszonyok, milyen jogszokások lehettek a hátterében a recens gyűjtések alapján megfogalmazott ilyen, bizonyára igaz, de fontos részleteket homályban hagyó általánosságoknak: „közösen ásták a kutat, közösen javítgatták, aki használni akarta, köteles volt hozzájárulni a költségekhez”,22 vagy: „a vásártér körüli kútgazdák [vásár alkalmával] külön kútpénzt szednek a jószágok itatásáért, míg máskor ők is ingyen adják a vizet.”23 Az archivális forrásokban rejtező lehetőség szemléltetésére egy 19. század eleji „esetleírást” közlök és elemzek az alábbiakban. Ez esetben, amikor Novák Lászlót köszöntjük, annak a körülménynek is említésre érdemes jelentősége van, hogy ezt az érdekes és tanulságos adalékot akkor jegyeztem ki Gyoma levéltári anyagából (s azóta sem volt módom valamelyik dolgozatomba beépíteni), amikor közösen dolgoztunk e Békés megyei kismezőváros történeti-néprajzi monográfiáján: az iratkötegeket egymás kezébe adva igyekeztünk áttekinteni, hogy a magunk rész-tanulmányában felhasználhassuk, a feudalizmuskori tanácsi iratanyagot.24 Jó-régen volt, s mintha tegnap lett volna... íme tehát maga a forrás: Csapó András, János, Samuel, István és az ott közel lévő Szállásbeli Gazdaság, kiknek is öszvességgel 33 fertály földjök van, a’ Csapó András Földjén lévő közönséges Kút eránt jelentik, hogy már más kútat akarván némely része ezen gazdaságnak ásni két felé valnak, hanem mivel a Kút rovásokban 8f 30 xr a’vályúban pedig 9 ftya vagyon Csapó Jánosnak, mely Summába a ’ Gazdaságtól még a 'pénzét ki nem vehette, azomban mivel most az Ujj Kúthoz állott, oda akarja vinni a vályút, a kút rovásokban lévő8f30xértpedig a’kút ágast és gémet. A 'Kút rovásokért tartozó 8f 30xkból esik egy fert[ály]földre 15 4/8xr a’vályúért tartozó 9 fba pedig 16 3/8 xr. Ezen Summát elsőben e’ szerént magok közt ki szedvén tartoznak Csapó Jánosnak le fizetni. A’ kik pedig a’ régi kútnál maradnak, kik 19 fert[ály] földdel bírnak, kötelesek lesznek az el menő Gazdaságnak a’Kút rovásokért esendő 15 4/8 19 Kiss Lajos (1954: 329. skk.) szerint Nagyhalászon „kút volt minden háznál, de jóízű kevés. Régen csak egy jóízű kút volt a templomnál, később is 2-3 lett csak.” - A Palócfbldön (Selmeczi Kovács Attila 1989: 808-810. így általánosít) minden nagyobb gazda udvarán volt kút, de „az ivóvizet a múltban is a közös kútról, a falu kútjáxó\ hordták”. - L. még Nagy Benjámin 1960: 80. (Nagyvisnyó); Bárdi Ida 1973: 74. (Mátraderecske). 20 A város/falu széli jó ivóvizet szolgáltató közös kutakról: Ecsedi István 1912: 190 (Debrecen); Szűcs Sándor 1938: 204. (bihari falvak); Hofer Tamás 1955: 131. (Hedrehely, Nemespátró); Szolnoky Lajos 1956: 619. (Vajdácska); Sándor Mihályné 1962: 462. (Berettyóújfalu); Szilágyi Miklós 2006: 71. (Kisújszállás) 21 Gelencsér József 2006 22 Pl. Nagy Benjámin 1960: 80. (Nagyvisnyó); Bellon Tibor 1965: 439. (Nyíradony) 23 Fehér Gyula 1938: 184. 24 L. Novák László 1977; Szilágyi Miklós 1977. 147
