Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Szilágyi Miklós: A kútgazdaságokról
Szilágyi Miklós A KÚTGAZDASÁGOKRÓL Akad ugyan néhány figyelemre méltó néprajzi tanulmány, tanulmány-részlet, melynek a kútásás, a kutak formája, a vízszerzés-vízhordás és a kúthasználat joga a szűkebb témája,1 ám aki a vízhez jutás módjairól és íratlan szabályairól szeretne tájékozódni, s nem elégszik meg a kézikönyvek és lexikonok kínálta vázlatos összefoglalásokkal,2 szinte a teljes állattartási3 és építkezési4 irodalmat át kell tekintenie, sőt nem árt, ha tájékozódik a táplálkozási5 (hiszen a víz a legfontosabb italféle) és a népművészeti6 irodalomban (hiszen a kútágas „művészeti remek” is lehetett). Amikor pedig úgy-ahogy a végére jutott ennek a sziszifuszi szakirodalmi kutakodásnak, sajnos azt kell megállapítania, hogy bizony-bizony igen sok a közhelyes semmitmondás az ivóvíz és az itatóvíz kivételes fontosságát egyébként kinyilvánító ismertetésekben. Alig tudhatunk meg valamit a természetes vizeknek és az ásott kutaknak egymáshoz viszonyított értékéről és tényleges jelentőségéről, illetve annak a szemléleti váltásnak az idejéről és körülményeiről, amikor szükségét érezték a falusi-mezővárosi elöljáróságok is, maguk a parasztgazdák is, hogy a legelőkön és a szántóföldek között „drága pénzen” vízszerző helyeket, azaz fával vagy téglával bélelt, ágassal-gémmel-vályúval felszerelt kutakat létesítsenek-noha bárkinek rendelkezésére állt a „sok” vízfolyás és vízállás. Márpedig az archaizáló leírások szerint „régen” elsősorban ezeket használták ivásra és itatásra!7 Szinte csak Tálasi István hivatkozott kiskunsági,8 Bellon Tibor pedig nagykunsági levéltári adatokra,9 azt bizonyítandó, hogy a 18. század közepétől, második felétől a Jász-Kun Kerület elöljárósága kötelezően előírta az itatókutak létesítését a legelőkön.10 Ám ennek ellenére e vidékeken is, az Alföldön másutt is még évtizedekig 1 Pl. Gönczi Ferenc 1905; Cs. Sebestyén Károly 1934; Fehér Gyula 1938; Fél Edit 1940: 367-368; Kiss Lajos 1981: I. 235-237; Sándor Mihályné 1962; Szabó Ferenc 1965; Ujváry Zoltán 1969/1996; Bárdi Ida 1973; Kapczár Róza 1978; Szilágyi Miklós 1992: 240-241; Gelencsér József 2006. 2 Füzes Endre 1979; Balogh István 1980; Katona Imre 1980; Dám László 1997: 219-221. 3 Néhány állattartási monográfia, mely érdemi adatokat szolgáltat az itatásról és a kutakról: Tálasi István 1936; Balogh István 1943; Nagy Czirok László 1959; Bencsik János 1971; Bellon Tibor 1996. 4 Olyan települési és építkezési tanulmányok, melyekben nem volt eredménytelen a tallózásom: Banner János 1911; Ecsedi István 1912; Barabás Jenő 1954; Hofer Tamás 1955; Szolnoky Lajos 1956; Nagy Benjámin 1960; Dankólmre 1970; Juhász Antal 1971; Dám László 1975; Novák László 1977, 1990; Szálontai Barnabás 1984; Halász Péter 1985; Páll István 1987, 1991; Selmeczi Kovács Attila 1989; Szenti Tibor 1990. 5 Pl. Kardos László 1943. 6 Pl. Pálos Ede 1911. 7 Györffy István (1941: 90-91) összegzése azt tartalmazza, hogy „kezdetleges fokon" nyílt vízen itattak, „az Alföldön kutat régebben csak nagy szárazság idején ástak”. -Nagy Czirok László (1959: 157.) szerint a hatóság gondoskodott a kutak megépítéséről, s ellenőrizte is a baromkulakról való itatást, mégis előfordult a tavakból és bányakutakból itatás. - Dám Lászlónak (1975: 147.) az a véleménye, hogy a Sárréten az ármentesítések után nőtt meg a kutak jelentősége, előtte „az állatok itatására az ereket használták, ivóvizet pedig a mocsár tisztább részéből szereztek.” - Novák László (1986: 204.) a 19. század közepére teszi, hogy a Három Városban háttérbe szorult a nyílt vízről és a kopolyáról itatás, és téglával bélelt kutakat ástak. 8 Tálasi István 1936: 55-57. 9 Bellon Tibor 1996: 354-372; Bellon Tibor 2003: 158-159. 10 Egy 1802. évi építészeti rendtartás persze a nagykunsági „ivókutak” minőségét is előírta: „a föld felett két sukknyira felrovattasanak, azok esztendőben állandó emberek által négyszer tisztíttassanak meg, mely kutak pedig ha 2 sukknyira fel nem rovattatnak, huzattassanak be” - Györffy István 1938: 240. 145
