Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Fodor István: Életföldrajz és nomád vándorlások
juh esetében 80%, a ló esetében 44%-os állatállomány-veszteséget okozott. A még ennél is aszályosabb Túrkevén az 50%-os csapadékcsökkenés a szarvasmarha állomány 88%nak, a juhállomány 94%-nak elvesztését okozta! Pedig itt az átlagos csapadék évi 590 mm, tehát jóval több, mint bárhol az eurázsiai steppéken (Györffy-Zólyomi 1994, 26). Ezek az adatok könnyen arra a következtetésre csábítják a mai kutatót, hogy e természeti katasztrófák közvetlen kiváltói lehettek a népvándorlásoknak (Erdélyi 1969; 1970). Ez számos esetben bizonyára így is lehetett. Az ismert történeti tények azonban mégis azt sugallják, hogy e természeti katasztrófák önmagukban nem túlságosan gyakran voltak a népek, népcsoportok vándorlásának kiváltói. Hogy miért nem? Minden bizonnyal azért, mert - a közhiedelemmel ellentétben - a nomád közösségek sem hagyják el egykönnyen régtől lakott szállásaikat, megszokott legelőiket - s ami igen lényeges - őseik nyugvóhelyét, ami általában a téli szállások közelében van. Erre aligha idézhetnénk meggyőzőbb tanút, mint a történetírás atyját, Hérodotoszt. A perzsa hadsereg szkítaföldi hadjárata kapcsán idézi Dareiosz és a szkíta „király” üzenetváltását. A perzsa uralkodó gyávasággal vádolja a szkítákat, akik nem állnak ki ellene nyílt ütközetben, hanem csak lesből, éjjel támadnak. Igen figyelemre méltó a szkíta uralkodó válasza: „Perzsák királya, ami engem illet, se most, se máskor nem menekültem még gyáván emberfia elől, és előled sem menekülök. Csak azt csinálom, amit békében is szoktam, s azt is megmagyarázom, miért nem bocsátkozom veled azonnal ütközetbe. Nekünk szkütháknak nincsenek sem városaink, sem megművelt földjeink, nem aggódunk hát, mert nincs mit elfoglalnotok, ezért nem igyekszünk harcolni veletek. De ha mindenáron gyorsan akarod eldönteni a dolgot, hát itt vannak a szkütha őseink sírjai. Rajta, indulj el, keresd meg, és próbáld csak feldúlni őket, majd meglátod, harcolunk-e a sírjainkért ellenetek, vagy sem!” (Hérodotosz IV, 127) A nomád népmozgások kiváltó okainak igen beszédes bizonyítéka az a jól ismert tény, hogy a jelentős történeti események - a hunok vándorlása, vagy a Türk Birodalom megalakulása - szinte az egész steppeövezetben vándorlások sorozatát indították el. Ez utóbbiak nem is elsősorban a steppén érhetők tetten a régészeti emiékanyag alapján, hanem az északabbi erdős övezetben, ahol a déli pusztákról kiszorult népcsoportok kerestek menedéket. (Ld. például e beköltözési hullámok régészeti bizonyítékait az Urál-hegység nyugati oldalán: Schmidt 1927; Gening 1959; 1972, 294-295; 1976; 1977, 136; Goldina 1999, 259-277; Koroljov-Murygin-Saveljeva 1997; Belavin-Krylaszova 2002, 129-141) Teljesen egyértelmű, hogy e nomád népcsoportok nem az életföldrajzi körülmények változása miatt költöztek ilyen északi vidékekre, amelyek már egyáltalában nem feleltek meg korábbi életmódjuknak. A népvándorlásokról igen figyelemre méltó elméleti dolgozatott tett közzé 1974-ben Vajda László (Vajda 1974), amely később magyar nyelven is napvilágot látott (Vajda 1995). A szerző elsősorban a szakirodalomban megkövült elavult nézeteket bírálja és óvatosságra int a népvándorlások történeti megítélésében. Helyénvalóan hangsúlyozza például, hogy már az ókori irodalomban toposzok alakultak ki e vándorlásokkal kapcsolatban, amelyeket a későbbi szerzők - és nem egyszer a mai kutatók is - kritika nélkül átvettek. Ebben kétségkívül igazat adhatunk Vajda Lászlónak. Ugyanakkor attól is óvni szeretnénk a dolgozat olvasóját, hogy e kitételt abszolutizálja s arra gondoljon, hogy a valóságban sokkal kevesebb vándorlás volt, mint amiről az írott kútfők tudósítanak. A népek, népcsoportok vándorlásairól ugyanis ma már nem csak a forrásokra hagyatkozhatunk, hanem a régészeti emlékanyagra is. Ezek alapján viszont úgy tűnik, hogy az egykori valóság ennek éppen az ellenkezője lehetett: jóval több népvándorlás volt, 8
