Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Veres László: Tímárok és vargák Északkelet-Magyarországon

Zemplén vármegye 16-17. századi forrásaiban a tímár mesterségnév csak a 17. században bukkan fel először magyarul. Újhelyen 1632-ben, Patakon pedig 1648-ban.7 A foglalkozás meglétére utaló adatok azonban jóval korábbiak. A pataki uradalom 1554- ből származó összeírása szerint Ardón 1 és Petrahon 2 cerdo latin szóval jelölt iparos, vagyis timsós eljárással dolgozó tímár tevékenykedett.8 Patakon csak 1603-ban alakult meg a tímárokat is magába foglaló céhszervezet, amely a városhoz tartozó Ardó és Petrahó kézműveseit is magába tömörítette. A pataki tanács által kiadott privilégium azonban a szűcsök és a tímárok vegyes céhének lett kiállítva, amelynek történetéről írásos forrásanyag nem áll rendelkezésünkre.9 A pataki mesterekhez hasonlóan Újhelyen, Liszkán és Homonnán egyaránt szűcs-tímár vegyes céhek alakultak. Az újhelyi szücs-tímárcéh a pataki tanácstól kapta kiváltságait 1603-ban, a homonnai mesterek földesuruktól, Homonnai Drugeth Jánostól szereztek céhlevelet 1640-ben, míg a liszkaiak voltak az egyedüliek, akik a vidék meghatározó céhes központjától, Kassától nyerték privilégiumukat 1647-ben.10 11 A tímárok Nagymihályban voltak képesek önálló céhállításra. Céhlevelük kiadmányozója 1654-ben I. Lipót volt."

A Zempléni adatokkal alátámasztható az, hogy a 16-17. században a sima és szőrmés bőrök kikészítése többnyire ugyanazon műhelyekben történt. A bőrkikészítés a feldolgozás mestersége nem vált el élesen egymástól. A céhek tagságának nagyobb hányadát a szűcsök képviselték, akik ugyanúgy értettek a bőrök kikészítéséhez, mint a tímárok, akik inkább a sima bőrök kikészítésével foglalkozhattak, és a vargák, csizmadiák és szíjgyártók részére dolgoztak. A sima bőrkikészítés fontosságának hangsúlyozásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a szűcs-tímárcéhek alakulásával majdnem azonos időben lendült fel Tokaj-Hegyalján is a csizmakészítés.

Zemplén vármegyében a 16-17. században 45 céh működött 11 mezővárosban. Ezek száma a 18. század végéig 55-re növekedett, immáron 13 településen látva el feladataikat. A kézművesipar szerkezetében a bőripar művelőinek aránya csökkent és egyetlen egy bőriparra specializálódott céhszervezet sem alakult.12 A 19. század elején, a céhesipar reformját szolgáló intézkedések során felmérték Zemplén vármegye helyzetét. Az 1829-ben készült felmérés szerint a tímármesterek száma rendkívül magas volt a vármegyében. 174 mester, 45 segéd és 28 inas tevékenykedett a bőrkikészítés terén.13 Az összeírások alapján megállapítható, hogy a tímármesterség fellendülése összhangban állott más bőripari szakmák képviselői létszámának növekedésével. 1829-ben a 247 tímárnak (értem ez alatt a mester, segéd és inasok számát) 1559 iparos tevékenységéhez kellett alapanyagot biztosítani. A tímárokat magába foglaló céhszervezetek száma eközben nem változott. Jelentős mértékben megnőtt viszont a céhek vidéki mestereinek létszáma, s mint ez más területen is jellemző volt, a miskolci lokális jelentőségűnek számító céhes központ komoly mértékben kiterjesztette hatáskörét Dél-Zemplén irányába is.14

A vizsgálatot jelentő térség déli és a délnyugati részét kitevő Borsod vármegyében a tímármesterség létezése a 16. századig egyáltalán nem rögzíthető. Iparos neve nem talál-7 ROMÁN J. 1966. 617.

8 ROMÁN J. 1965. 67.

9 L. Felső-magyarországi Múzeumi Egyesület Évkönyve. Kassa, 1879. 34-46.

10 SFL. Loc. 60. No. 22.; ROMÁN J. 1965. 67.; VISEGRÁDI J. 1909. 3-29.

11 Vö. VERES L. 1999. 586.

12 VERES L. 1999. 587.

13 SFL. IV—1001/p/40. Deputatiok. 170. 1829.

14 L. VERES L. 2003. 341-342.

120