Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Asztalos István: Idegenbe szakadva. Németek a Galga mentén
Asztalos István IDEGENBE SZAKADVA - NÉMETEK A GALGA MENTÉN Vázlatos adatok az ikladi német telepesekről A XVII. század utolsó évtizedében, a felszabadító háborúk során elpusztult, Pest vármegyéhez tartozó Galga menti falvak ismét benépesültek. Már a török hódoltság alatt is létező települések közül azonban Iklad csak 1752-től, Kartal pedig 1784-től lett ismét lakott község. Érdeklődésünkben nemcsak e késői kezdés miatt kapott Iklad kiemelkedő helyet, hanem azért is, mert a Galga vidék települései közül ez az egyetlen német telepesekkel benépesült falu. A falutörténetben' részletesen megtalálhatjuk a két lépcsőben történt telepítés előzményeit, menetét és lefolyását. Témánk jobb megértése érdekében azonban fontosnak tartunk néhány esemény bemutatását. Amikor Ráday II. Gedeon elhatározta, hogy Iklad pusztát - ahol virágzó majorsága létezett - újranépesíti, akkor már a török háborúk utáni nagy belső migráción, sőt a Német - Római Birodalomból történő tömeges telepítéseken is túl volt az ország. Megfelelő szaktudású földművelő telepeseket már csak ágensek segítségével, komoly szervezés árán lehetett szerezni. Ráday is ezt az utat járta, amikor is bécsi ágenseinek a közreműködésével szervezte meg az első német telepesek Ikladra hozatalát. Az ágenseknek adott utasításaiban nem találunk arra vonatkozó adatokat, hogy a telepesek kizárólag protestánsok lehetnek, mindazonáltal nagyon is elképzelhető, hogy a hitéhez közelállókat előnyben részesítette. Az 1752 tavaszán Aszód község (1761-től mezőváros) közvetlen szomszédságába, a Galga menti Ikladra érkezett telepes csapat 28 férfi családfőből, 28 feleségből, 29 fiú és 25 leánygyermekből, tehát összesen 110 főből állt. A telepesek a mai Baden- Württemberg tartomány falvaiból keltek útra. Abban az időben ez a terület az egykori Pfalzi Választófejedelemséghez, a Badeni Őrgrófsághoz és a Württembergi Hercegséghez tartozott. Az elkövetkező években (1754-1761 között) ugyanezekből a tartományokból még további három család, tehát 3 férfi, 3 feleség, valamint 5 fiú és 3 leánygyermek érkezett. A német birodalomnak ezt az ősi szállásterületét Svábföldnek, Svábországnak is nevezték, az itt lakókat sváboknak, tehát Iklad újratelepítői sváb és kivétel nélkül evangélikus telepesek voltak. A kutatás és feldolgozás kiterjedt az egyes telepes családok 1752 előtti történetére is, amivel a későbbiekben csak érintőlegesen foglalkozunk. Az uraság ágensei a telepesekkel való kapcsolatfelvételkor egészen bizonyosan vázolták mindazokat a kedvezményeket és feltételeket, amelyek alapján a svábok megtelepedhettek Iklad pusztán, ám az írásbeli megállapodásra csak megérkezésük után néhány hónappal, 1752. augusztus 15-én került sor, mely a következő címet kapta: „Ikladra menendő Embereknek elejekbe adott Punctumok. ” A mai megítélés szerint is roppant humánus földesúr igen kedvező körülményeket biztosított a messziről jövőknek, akik éppen ezért választották új lakóhelyüknek Ikladot. 1 1 Asztalos István-Brandtner Pál: Iklad - Egy magyarországi német falu története. Aszód-Iklad, 1991.412. (Múzeumi Füzetek 42. sz.) 95
