Klemmné Németh Zsuzsa: Kép. Megjegyzések a művészetről. Szőnyi István - PMMI kiadványai. Kiállítási katalógusok 7. (Szentendre, 2005)
Van Gogh (1853-1890): Út ciprussal, 1890, Otterlo, Kröller-Müller Museum Ha egy barokk, vagy akár más teremben csak egyetlen egy Rembrandt-kép is lóg, rögtön megismerjük, hogy Rembrandt munkája s a stílusra nem is gondolunk, mert a képből szuggesztív egyéni erő, benső tűz, szenvedély, áhítat árad. Tehát először az alkotót ismerjük fel s mellékes számunkra, hogy a barokk-korban s így természetesen barokkstílusban dolgozott. Ha a stílus értéket képviselne, úgy nem a Rembrandt-kép, hanem az előbb említett barokkterem adna nagyobb és maradandóbb esztétikai élményt, mert ott kapjuk a stílus elsődleges és tisztább benyomását. Pedig a sok kis barokk mester mind eltörpül Rembrandt genieje mellett, meg sem közelíti kvalitásban és így hatásban sem. Éppen ezért érthetetlen, hogy a művészek közül ma is sok lázas igyekezettel próbál korszerű lenni s keresi a ma, sőt a holnap stílusát, ahelyett, hogy önmagát adná. Sajnos, gyakran egyénisége sincs s ezt leplezi, mások és talán önmaga előtt is, a buzgó stílus kereséssel. Ha a művészetben valakinek egyéni mondanivalója van s ezt őszintén, mesterkedés nélkül próbálja kifejezni, lehetetlen, hogy munkája korszerűtlen legyen, mert korának hatása alól még erőszakkal sem tudja kivonni magát. A tizenkilencedik században a prerafaelisták is, hiába igyekeztek előre megfontolt szándékkal visszatérni a Rafael előtti idő stílusához. Ha megnézünk egy Burne Jones képet, egy pillanatra sem esünk tévedésbe, azonnal tudjuk, hogy a kép a tizenkilencedik században készült s egykorú Whistler munkáival. Pedig - mint köztudomású - Whistler és Ruskin vitájában Burne Jones Ruskin mellé állott és megtagadta, elítélte az akkori élő művészetet, azt amely nem a stílust tartotta a legfontosabbnak. Nálunk a prerafaelistákéhoz hasonló mozgalom a gödöllői kolóniáé volt szemben a nagybányai iskolával. Minden művész, akit ez a név tényleg megillet, kialakít magának egy egyéni stílust is. De ez nem elgondolások alapján készül, hanem szerves összefüggésben a művész egyéniségével és lelkivilágával, az oeuvre-el alakul ki. Akinek sikerül ezt az egyéni stílust megteremteni az a klasszikus művész. Nagy tévedés azt hinni, hogy a klasszikus görög művészet utánzása klasszikus művészetet eredményez. Minden utánzás csak eklekticizmust, a klasszicizmus utánzása klasszicizmus néven emlegetett eklekticizmust szül. Tipikus példa erre Canova, ki klasszikus görög szellemben vélt dolgozni s csak üres formát, mesterkélt előkelőséget, halálosan unalmas külsőségeket nyújt. Soha nem érezte meg, mint a klasszikus görögök a való életet, az emberi test eleven játékát. Van Gogh semmit sem vett át a görögöktől, de olyan kifejezési formát, olyan stílust alkotott magának, amilyent csak zsenik tudnak teremteni, ezért legnemesebb értelemben klasszikusnak mondhatjuk. TECHNIKA A művészet nem kézimunka, nem tudás, hanem egy olyan lelki folyamat, melynek közlése csak technikai úton válik lehetővé. De az még nem művész, aki a képzőművészet valamelyik ágában elsajátítja az összes megtanulható technikai eljárásokat. Lehet valaki az ecsetnek legügyesebb zsonglőrje s még sem fog - ha csupán a technikai tudás és készség áll rendelkezésére - soha jó képet, kvalitásos művészi munkát, remekművet csinálni. Az úgynevezett tehetség'önmagában nem elég. Döntő fontosságú, hogy milyen mély humánumú, gazdag lelkivilágú, értékes egyéniség a művész. Azt hiszem a festés mesterségét minden fortélyával és rutinjával együtt, jóformán már emberfeletti ügyességgel Rubens tudta a legjobban, mióta csak festenek a világon. Senkit sem lehet ezen a téren hozzá hasonlítani. S mégis, ha egy múzeumban ahhoz a teremhez érek, melyben csupa Rubens képet állítottak ki, igen hamar készen vagyok a nézelődéssel és tovább haladok, mert a technikai bravúron kívül nem találok semmit, ami lekötné a figyelmemet. Kevés bennük a mondanivaló, hiányzik a meggyőző emberi hang. Rubensnél a technika 20
