Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
VI. Fejfa típusok
jellegű fejfa, alsó táblás részének két vállán egy-egy faragott gombos „tornyocskával” - már az 1960-as években sem voltak megtalálhatóak. Hibája, hogy Albertirsának tulajdonít monori típusú gombos fejfákat is, jóllehet ilyeneket egyébként nem faragtak a helységben. Péteriről is egyedi típusú fejfákat ismertet, melyek között a szomszéd Monor hatása is kimutatható.349 A Magyarság Néprajza is több olyan fejfaábrázolást közöl, amelyeknek nyoma sincsen, s nem dönthető el, hogy egyedi darabok csupán, vagy egykor általánosan jellemezték a temetőt. Homoród vidékén általában sírkövek a jellemzőek, mint például Homoródalmáson. Viski Károly közöl innen is gombfát, amely - ismerve más háromszéki példát - megtalálható volt még a XX. század elején. A németek lakta Hartáról olyan fejfa válik ismeretessé, amelyik nagy hasonlóságot mutat az ordasi epitafával: felső részen díszesen vésett gomb, amelyen csavart motívum helyezkedik el, s fejfa tulipánban végződik. Ez a fejfa forma egyedinek tekinthető, akárcsak a dunapataji fejfa, amely különbözik az ott lévő egységes stílusú antropomorf táblaalakú fejfáktól.350 351 1. Tönkös és oszlopalakú fejfák. A fejfák alaptípusainak meghatározása formakincsük alapján történhet meg. Annak ellenére, hogy a fejfa a XVIII. századtól vált általános sírj éllé, és viszonylag újkeletűnek tekinthető a díszítőelem-rendszere is, két nagyobb típusát különíthetjük el: a régi vagy archaikus, és az újstílusú • 351 fej fák nagy csoportját. Az archaikus fejfák között az antropomorf tönkös-oszlopos fejfák alkotják az uralkodó típust, de ide tartozik még a gombosfák nagyobb csoportja is, mint az antropomorfia sajátos megnyilvánulása. Az impozáns, tönkös, oszlop-alakú antropomorf fejfák jellegzetes típusát képviselik az ún. csónakalakú fejfák, amelyek a Tiszántúlon találhatók meg. Legszebb egyedei a szatmárcsekei református temetőben állnak, de hasonló alakúak előfordulnak más szatmári helységekben - Tiszacsécse, Penyige (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) -, a szabolcsi Paszabon és Tiszatardoson (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), valamint az Érmelléken352 - Érkeserű (Che§ereu, volt Bihar vármegye, Félegyháza (Ro§iori, volt Bihar vármegye), Diószeg (Diósig, volt Bihar vármegye), Szalacs (Sálacea, volt Bihar vármegye) -, sőt a Sárréten és peremvidékén (Biharnagybajom, Okány, Sárrétudvari, Szeghalom, Püspökladány, Gyoma, Békés) is. Ezek a fejfák csónak alakjához hasonlítanak, ugyanakkor stilizált emberalakot is mutatnak (9-11.színeskép, Fejfa kataszter I.). A fejfa csúcsban végződik, s az éle kissé előre hajlik, s felállítva a sírjel védelmét szolgálja azáltal, hogy elvezeti az esővizet. Földön fekve csónakhoz hasonlít, felállítva pedig ember alakot szimbolizál. A fejfa „fej” részén jellegzetes íves faragás jeleníti meg az arcot, amely az ember orrszáj-áll domborulatára emlékeztet. Solymossy Sándor e fejfa forma és a finnugor népek temetkezési szokása között kapcsolatot tételez fel arra alapozva véleményét, hogy az őshaza vízjárta vidékein a halottat csónakkal szállítják a temetés helyszínére, és a szatmárcsekei fejfa is a hasonló temetési processzió emlékét őrzi. A vízállásokban gazdag, a Tisza, Túr, Szamos, Kraszna folyók által tagolt, vizenyős szatmári tájon a temetés az ősi hagyományok szerint történhetett. A halottat csónakon szállították a temetőbe, amit azonban már nem hoztak vissza a faluba, hanem a sírra helyezték. A sírra állított fejfa alakja erre a csónakos temetésre enged következtetni.353 349 BEDNÁRIK, Rudolf. 1972. 43-47. 350 VISKI Károly, é.n. II 347-348.; Vő. NOVÁK László, 1980. 351 Novák László mutat rá a Duna-Tisza köze fejfa anyagának fonnakincs elemzése kapcsán a két alaptípus elhatárolódására. NOVÁK László, 1973.; NOVÁK László, 1978.; NOVÁK László, 1980.; Liszka József a felföldi - dél-szlovákiai - fejfaanyag ismeretében erősíti meg az előbbi tipologizálást. LISZKA József, 1980. II. 22., III. 18. 352 BORBÉLY Gábor. 1999. 353 SOLYMOSSY Sándor, 1930. 97
