Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
V. Sírjelölés - A fejfa története
A többség, az alacsonyabb társadalmi réteg, a köznép számára adva volt a temető, ahol sírkővel, kőlappal, fával fedték le a sírokat. A kőnek, mint általános sírjelölésre szolgáló anyagnak kapcsán szükséges figyelmünket a himbákra, koporsókövekre vagy haskövekxe fordítani, amelyek szintén rangosabb nemesek, polgárok síremlékeiként funkcionáltak. Az 1533-ból való Murmelius-féle latin-magyar szójegyzék említi meg legkorábban „Lapis sepulchralis” néven ezt a fajta sírkövet.277 Ilyen „koporsó alakú”, „ormos” köveket széles körben állítottak a XVII-XVIII. században Magyarországon és Erdélyben, így Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Homoródalmáson, Vargyason, Bibarcfalván, Bodoson, Nagybaconban, Dálnokon, Sepsiszentgyörgyön, Székelyszáldoboson, Erdőfülén többek között, valamint a bihari Szentjóbon. Itt szentjóbi Réthey Ferenc rendelkezett temetéséről, s végrendeletében meghagyta 1621-ben, hogy Kolozsváron csináljanak neki szép koporsókövet. Magyarigenben Bőd Péter református lelkész - aki 1769-ben hunyt el - sírjára került koporsókő. Az ország más részein is (Debrecenben például, ahol a református kollégium jeles tanárainak - köztük Hatvani professzornak - koporsó alakú „haskövet” állítottak,278 Méliusz Péter református püspöknek 1572- ben fektettek koporsókövet sírjára, Komáromi Csipkés Györgynek pedig 1678-ban, Az említett sírkövek a kecskeméti református temetőben is megtalálhatók voltak, akárcsak Miskolcon, az avasi református temetőben.279 Ezek a síremlékek temetőkben találhatók - a templomokban rendszerint kőlapot helyeztek a sírra, de gyakran szarkofágszerű, „tumba” síremléket is elhelyeztek280 - egészen fedik a sírt, és sírjelként, epitáfiumként is funkcionálnak, az oldallapjukra vésték fel a szükséges feliratot. A XIX. század első felében készültek az utolsó koporsó alakú sírkövek.281 A köznépi temetők sírjeleire vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésünkre, feltételezhetően egyszerű követ, vagy fából készített jelet helyeztek a sírokra. A rábaközi főesperesség 1696- 1697. évi vizitációja során a temetők helyzetét is megvizsgálták, de a sírjelekről nem tettek észrevételeket. A temetők rendszerint a templomok körül helyezkedtek el, és fallal vagy árokkal vették körbe, ritkán sövénnyel. Több helyen megjegyezték, hogy nincsen osszárium, csontkamra. Ez azt is jelenthette, hogy nem volt szokásban ilyen létesítmények készítése. Sok helyen rendes temetőt sem találtak a vizitátorok, Bősárkányon például megemlítették, hogy „Temető vagy inkább temetkezési hely a szabad mezőn van, kerítése sincs; nincs megáldva. Régebben sem temetőnek használták ezt a helyet”. Máshol templom sem állt a falu közepén, hanem a halottakat a szomszédos templomos temetőkbe vitték.282 A fentiek alapján megállapítható, hogy annak ellenére, hogy nem szóltak róla, a katolikus temetőkben síijeleket, kereszteket állíthattak.283 Az alföldi protestáns mezővárosok sírj elölő kultúrája sem tért el a kor általános szokásaitól a XVI-XVII. században. Tekintettel arra, hogy a történeti források viszonylag nagy mennyiségben maradtak fenn Nagykőrösről a XVII. század elejétől, a temetésre vonatkozó adatokat is találunk bennük. 27' SZAMOTA István, 1896. 25.; Formakincsük a magyarországi késő-reneszánsz stílust őrzik. Vő. FERRARI, Gulio, 1917. 278 SÁPI Lajos, 1965. 160-167. 279 SCHMITT Gyula, lö26.; Vö. DOBROSSY István, 2003. 280 Például Zápolya Imre nádor sírköve Szepeshelyen (1487), Zápolya István nádor sírköve Szepeshelyen (1499), Percnyi Imre sirköve Tőkcterebesen (1519), Varkocs Kristóf síremléke Késmárkon (1520), Dobó István tuinbája Egerben, (XVI. század vége), Báthori István fejedelem „tumbája” Nyírbátorban (1605), Rákóczi Zsigmond fejedelem „tumbája” Szerencsen (1613). GERVERS-MOLNÁR Vera. 1983.: A gyulafehérvári római katolikus katedrálisban többek között a Hunyadiak szarkofágjai is megtalálhatók. 281 NOVÁK László. 1982a. 759-761. 282 VARGA Imre, 1972. 283-314. 283 A Dunamelléki Refonnátus Egyházkerület 1819. évi Canonica Visitatioja során végiglátogatták a Duna bal partján lévő helységeket (Tass, Dömsöd, Dunavecse, Szalkszentmárton, Solt, s másokat), de ott is csak a temető állapotát írták le, a síijelekröl nem emlékeztek meg, jóllehet akkor már lehettek gombosfák a temetőkben. Lásd NOVÁK László, 1979. 84
