Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
IV. Vitézi temetési pompa
megvannak a kopják, s a temetés még most is harczias pompával történik. Egy a közeli rokonok, vagy a falu tekintélyes egyénei közül szabályosan lóra ül, két felöl két legény támogat, a lovon ülő kibontott üstökkel (mit Atyhán még most is viselnek) lovagol a koporsó előtt, kezébe viszi lefordítva a sírkopját. A temetőben a sírnál lőnek, s behantolás után a zászlós kopját a sírra tűzi a lovag. A zászló fehér a fiataloknál, fekete az öregeknél, melyeket időnként midőn rongyosodni kezdenek, megújítanak, rendes összeölelkezése az őspogány és a keresztyén szokásnak; mert tudjuk, hogy ázsiai őseink kopjákkal jelölték a hősök sírjait, s e szokást átvette a kereszténység is s évezred éven át kegyelettel megőrzé és honosítá...” - írja Orbán.183 A Sóvidék egyik legelzártabb, színreformátus magyar községében, Siklódon hasonló szokást figyelt meg Orbán Balázs: „Temetéseknél divat volt, hogy a fiatalság lóháton, kardosán kísérte ki a koporsót s behantolásánál lőttek és kardjátékot tartottak. Alig egy évtizede ez kiment a divatból; de az, hogy a sírra kopját tűznek, itt is meg van. Ez a más ősszokások mind kezdenek kimenni a divatból” - állapítja meg.18'1 A Székelyföld más vidékén, így a Maros-szék helységeiben is hasonló szokást figyelt meg az utazó. Mezőcsávásról írja Orbán Balázs, hogy megtalálható itt az a „régi szokás is, hogy a sírfákra zászlókat helyeznek és fehéret a leányok, más színűt a férfiak és asszonyok sírjára. A halotti kegyelet leginkább a sírzászlócskák időnkénti megújításában nyilatkozik...”185 A vitézi pompa kelléke, a zászló meg található a Kárpát-medencében más vidéken is. A Vas megyei Nagysimonyiban járt Pongrácz Lajos 1844-ben, és úti beszámolójában a következőket íija: „Simonyiban egy Czelen túli helység temetőjében eddig sehol sem látott tárgy ötlött a szemembe, ugyanis számos keresztek mellől póznákon zászlók lengettek, fehérek, feketék és tarkák, újak és rongyosak. Meg nem foghatám, mint ki soha ilyesmit nem láttam, jelentésüket ’s azért megállva kérdezém az első jövőt: »Bácsi! mit jelentenek azok a zászlók?«, »Nemes embereket«, felelte mogorván a’ kérdezett ’s tovább ment. Nem hittem szavainak; ezért tovább várakozók egy felém jövő menyecskére ’s szólék: »ugyan édes lelkem! mondja meg nekünk igazán, mit jelentenek azok a’ zászlók?«, »Hát ott nemesek fekszenek«, ismédé az előbbi állítását. »De miféle nemesek emberek, édes szép lelkem?«, »Hát csak ollyanok«. »Mint más emberek«, »Hát csak biz ollyanok«. »Már mégsem hihetem, lelkem, hamis maga; a’ simonyi nemesek bizonyára valami ütközetben voltak, talán Győr alatt vitézül viselték magukat,186 ’s ezért a’ nemes vármegye tűzette sírjaik fölébe a’ hadi dicsőségre emlékeztető jelt, avagy talán a’ francziákat vagy lengyeleket voltak segíteni szabadsági harczukban?«, »Voltak a patvart.« »De hát miért vannak mégis e’ zászlók ide szurdosva?«, »Hisz mondtam már, hogy nemes emberek fekszenek alattok.« Képzelheti az olvasó bosszankodással vegyült álmélkodásomat. Nemes emberek köztemetőben zászlókat tűzetnek sírjaik fölé! Lehet-e tovább vinni a’ magyar nemesi hiúságot?...”187 A fenti sorok írója ironikus hangmodorban, mint valami nemesi különcséget említi a zászlós-kopjás temetkezést, annak látható emlékeit, s bár érinti a lényeget - hogy a zászlós kopják sírra tűzése a vitézi érdem elismerése és kifejezése -, nem tulajdonít annak különösebb jelentőséget. Valójában a nagysimonyi köznemesek temetkezési szokásában a régi, vitézi pompa hagyományozódott, csupán survival188 jelenségként. Természetes, hogy a nem nemes, jobbágy nép ennek okát nem ismerhette, a szokás izolált környezetben létezett. A zászlós-kopjás temetkezés legfontosabb kérdése az, hogy a díszes fejfa eredete, elteijedése összekapcsolható-e a sírra tűzött kopjával, azaz a ’kopjafa’ és a ’fejfa’ azonos síijelnek 183 ORBÁN Balázs, 1868. 140. 184 ORBÁN Balázs, 1868. 142. 185 ORBÁN Balázs, 1870.196. 186 Itt utalás történi az insurrectiora, a Napóleon elleni nemesi felkelésre. A magyar nemesség vereséget szenvedett Gvőmél és dicstelenül megfutamodott. 185 HONTI (PONGRÁCZ Lajos), 1844. 373. 188 A ’survival’ értelmezése az, hogy bizonyos jelenségek elveszítették eredeti jelentésüket, viszont funkciójuk ban még tovább tartották magukat. 59
