Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
I. Előszó
Mindezt szükségessé teszi az, hogy a fejfa kiemelkedő szerepet tölt be a hagyományvilágban, amelynek történeti, társadalmi meghatározói fontos kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak. Elöljáróban is szükséges hangsúlyozni azt, hogy a temetési - elsődlegesen is a középkori vitézi - pompa elemei bukkannak fel a későbbi idők temetkezési szokásaiban. Érdekes módon a kisgyermekek és a fiatalok temetési pompájában őrződtek, hagyományozódtak. Számos olyan archaikus elem is nyomozható, amelyek visszavezetnek bennünket a honfoglalást megelőző magyarság évezredes archaikus kultúrájába. Különösen fontos hangsúlyozni azt, hogy a fejfák a protestánsok között jelent meg, és viszonylag későn, a XVIII. század végétől kezdett elterjedni mind szélesebb körben. Az elterjedés a fejfa motívumkincsének gazdagodásával is járt. Különösen a XIX. század második felében virágzott a fejfa kultusz, amely elválaszthatatlan volt a kor nemzeti tudatának megerősödésével, s az annak kifejeződéseként párosult a népművészet kibontakozásával. A fejfakultusz virágkora viszonylag rövid idejű. A XX. század első felében az első és második világháború, a második háborút követő társadalmi-politikai változások, mind valamennyi tényező abban, hogy a fejfák világa egyre szűkebbé vált, készítésükkel, díszes faragásukkal felhagytak. A régi fejfák elpusztultak, jobb esetben múzeumi gyűjteményben megőrződtek,8 csupán szigetszerűen találhatók olyan helységek ahol még napjainkban is virágzik a hagyományos fejfakultúra, a fejfák faragása, például Szatmárcsekén, Ketesden, Korondon, Apácán. Időközben, a XX. század második felében megjelentek a népi iparművészek által készített, művészeti faragású ún. kopjafák, amelyek csak egyes díszítőelemeikben őrzik a hagyományos fej fakul túrát, nem fejezik ki az egyes helységekre jellemző társadalmi hagyományokat. Tekintettel arra, hogy a történeti Magyarország az 1920-as trianoni békediktátummal feldarabolásra került, területének kétharmad részét csatolták az utódállamok - Románia, Csehország, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria - területéhez, a magyarság jelentős számban rekedt a „csonka” Magyarország államhatárán kívül. A tudományos kutatás számára is fontos a határon túl élő magyarság kultúrájának, néprajzának vizsgálata, ezért a Kárpátok hegy vonulatai által övezett Kárpát-medencét, Kárpát-Európát tekintjük kutatásunk tárgyául. Alapvetően a néprajzi tájakat vesszük tekintetbe (például Kisalföld, Ormánság, Duna-Tisza köze, Tiszántúl, Bihar, Szilágyság, Kalotaszeg, Felső-Maros vidék, Sóvidék, Erdővidék), azonban a helységek topográfiai megjelöléséhez a történeti közigazgatási egységeket, a vármegyéket, megyéket használjuk. Az 1914. évi közigazgatási állapotot vesszük alapul.9 Magyarország közigazgatási átszervezésével, az új vármegyei beosztása 1874-ben készült el. Ekkor szűnt meg a Jászkun vagy Hármas Kerület, a Hajdú Kerület, valamint a Torda-Aranyos, Maros, Udvarhely, s a Háromszék libájukkal együtt (Kászon, Sepsi, Orbai, Baráti Szék). A Jászságot és a Nagykunságot a Heves-Külső-Szolnok vármegyébe integrálták, s lett Jász-Nagykun- Szolnok vármegye. A Kiskun Kerületet beolvasztották a Pest-Pilis-Solt egyesült vármegye. A legnagyobb területű közigazgatási egység a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye nevet viselte. A Hajdúság Hajdú vármegye része lett a korábbi szabad királyi várossal, Debrecennel, amelyet megyei közigazgatási központ szerepkörrel ruháztak fel. Az erdélyi székely székekből szervezték meg a Maros-Torda, Gyergyó, Csík, Háromszék, Udvarhely vármegyéket. A többi, történeti vármegye megőrizte eredeti területi integritását (például Bars, Gömör, Zemplén, Szilágy, Kolozs, Baranya, Somogy, Fejér vármegye). A trianoni államhatárok után megváltozott Magyarország közigazgatási beosztása. Azok a vármegyék, melyekből nagyobb rész maradt az anyaországban megőrizték nevüket az új 8 E téren fontos, kiemelendő a nagykőrösi Arany János Múzeum fej fagyűjteménye és 1979-ben megnyitott „Fejfák a Duna-Tisza közén” c. állandó kiállítása, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum fejfákat bemutató egysége, a sepsiszentgyörgyi, székely udvarhelyi múzeum fejfagyűjteménye és kiállítása, a keleméri templomkertben bemutatott götnöri fejfák gyűjteménye. 9 A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1914. Talma Kiadó Pécs, 2001. 8
