Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Határhasználat - Pálóczi Horváth András: A késő középkori Szentkirály határhasználata és gazdálkodása
• ugyanennek az útnak a templomtól északnyugat felé, Kőrös felé irányuló szakasza - a középkori falu belterületén, a település tengelyében feltárt kocsiút (utca) megegyezik az említett út nyomvonalával; • végül a határ északi részén az őskori kurgánnak meghatározható Fekete Halom, mely ma is áll. A 18. századi földutak szövevényes hálózatából nehéz kibogozni, hogy melyik tartható esetleg még középkori eredetűnek, hiszen a kisebb jelentőségű földutak nyomvonala gyorsan változhat. Felfigyeltünk arra, hogy az erdő környékén, a határ Szentlőrinccel szomszédos déli részén szántóföldi parcellák ábrázolása látható két tömbben, s úgy tűnik, ezek nem függenek össze a tanyákkal. Az egyik föld az erdő és az országút között, illetőleg az országút mentén fekszik, a másik parcella az erdőtől délkeletre. Miután a kiterjedt tanyavilágban másutt nem ábrázolnak ilyeneket, felvetjük, hogy régóta meglévő szántóföldekről van szó. Kiterjedésük kb. 400 ha. Szentkirály talajviszonyainak ismeretében feltesszük, hogy a középkori szántóföldek elsősorban a határ délnyugati és déli-délkeleti részein lehettek, illetőleg középtájon, közvetlenül a középkori falu belterülete környékén. A fontosabb utak is jelezhetik a szántóföldek helyét. A határ laza talajú, részben futóhomokos északi és északnyugati részén kevéssé valószínű a középkori szántóföldi művelés. (Nagy homokfoltokat az I. katonai felmérés is ábrázol.). Utóbbi határrészen főként kaszálók és legelők lehettek. Balla Antal 1793-ban kiadott térképén a szentkirályi erdő mellett már legelőt találunk, a kialakult sűrű tanyavilághoz tartozó szántóföldek főként az erdőtől északra terülnek el, rétek nagyobb foltjaival.63 A 18. századig a Duna-Tisza közére jellemző, északnyugat-délkelet irányú homokhátak között vizenyős rétek, semlyékek húzódtak, amelyek állattartásra alkalmasak voltak. A határ nagyobbik része tehát valószínűleg legeltetésre szolgált: a bokros-cserjés száraz homokpuszták, a vízjárta rétek, a kisebb-nagyobb megmaradt ligetes erdők és a parlagföldek. A szántók bizonyára több tagban helyezkedtek el a falu határában. A fentiekben kiszámolt mintegy 400 hektárnyi szántó Szentkirály területének csak 3,9%a. A terület jellege, a szántók viszonylag kis kiterjedése és az 1354-ben említett „mezei föld” szabályozott talajváltó gazdálkodásra utal. Szentkirály erdeje valószínűleg annak az ősi tölgyerdőnek a maradványa, amelyről Nagykőrös és Cegléd határában Árpád-kori források is megemlékeznek, s amelynek csekély maradványa a József-kori térképen a szomszédos Szentlőrincen is látható, egy kis foltja pedig a Tisza árterének szélén. A szentkirályi ásatáson előkerült famaradványokból az eddig megvizsgált minták juharos-tölgyes erdőre utalnak: kocsányos tölgy (Quercus robur L.), kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), mezei juhar (Acer campestre), közönséges boróka (Juniperus communis) és fehémyír (.Betula pubescens) fordul elő.64 Ebből az erdőből nyerték az építkezésekhez szükséges ágasfákat, faoszlopokat, karókat, gerendákat, léceket, vesszőket, szerszámfákat. Erdei legeltetésre és makkoltatásra is alkalmas volt. Valószínű, hogy a középkor évszázadaiban ez az erdő nagyobb kiterjedésű volt, a legeltető állattartás terjeszkedése 63 BALLA, Antonius 1793. 64 SZALAI Gizella 1995. 11-12, 26-27. 61
