Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)

Földművelő gazdálkodás - Halász Péter: Vetemény, veteményezés

vetnek köztesként 2-3 féle növényt, például céklát (marharépa) és paradicsomot, hogy amelyik nem sikerül, azt majd kidobják.

Ennek a nyilvánvalóan ösztönös, de korántsem alkalmi és véletlenszerű köztestermesztésnek többféle hatása is van a termesztéstechnológiára. Ilyen módon egyszerre, vagy csaknem azonos időben elvethetik a különféle veteményeket, ami nemcsak időmegtakarítást jelent, de alkalmazkodni tudnak ahhoz a széliében elterjedt hiedelemhez is, hogy bizonyos kerti növényeket holdfogyatkozáskor kell elvetni, vagy elültetni, másokat pedig éppenséggel akkor, mikor növekvőben van a hold.

A meglehetősen esetleges köztes-termesztésre való törekvésnek, ami nem csak a kertészetben, de a szántóföldi növénytermelésben is érvényesül (pl. kukorica-babtök, kukorica-burgonya stb.), oka lehet a relatív földhiány, különösen a jó földek csekélysége. Gyakran ők maguk is ezzel magyarázzák ezt a gyakorlatot. Kétségtelen, hogy ily módon kombinálni lehet a helybe vetés és a palántázás módszerét, egyszersmind elkerülhetők a magok megbízhatatlan csirázási képességéből adódó meglepetések. Ahol bőven, netán fölösen kelt a veteményt, onnan a palántákat átteszik oda, ahol gyöngébb volt a kelés és üres hely mutatkozik. A különféle területkihasználási praktikákon túl nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy a különböző kertészeti növények együttélési optimumára való, jórészt öntudatlan ráérzés is alkotóeleme lehet a csángó kertek sajátos vetésszerkezete kialakulásának. Ez a jórészt ösztönös veteményezési gyakorlat meglehetősen archaikus, hiszen tudjuk, hogy nem is olyan régen a Kárpát-medencén belüli kertekben, sőt szántókon sem volt általános a „tiszta” vetés. Újabban azonban Moldvában is terjedőben van az ágyásos kertművelés.

2.3. Vetés, ültetés. A hagyományos gyakorlat szerint minden parasztgazdaság önellátó volt a veteménynek való magvak tekintetében, legföljebb a családon belül kértek és adtak egymásnak vetőmagot. Mindenki azonos fajokat és fajtákat használt, így nem is lett volna értelme annak, hogy egymástól kérjenek vetnivaló magot. Ha valaki elfelejtett magot szedni egyik vagy másik zöldségféléről, az kért az anyjától, vagy a lányától. A magfogás során érvényesült bizonyos szelekció, a legtöbben odafigyeltek, hogy a legszebb példányokról szaporítsanak, de azért ez korántsem tekinthető tudatos kiválasztásnak, még kevésbé nemesítésnek. A kétéves termesztésű, magnak való salátát, retket, káposztát, köményt, murkot, prázst a kerítés mellé ültetik, vagy külön korlátot készítenek számukra néhány karóból, amihez felmagzás során odaköthetők. Újabban - mivel mód van rá - boltokban is vásárolnak magokat, bár ezek a vásárlások inkább bosszúságot okoznak az erre vállalkozóknak.

Általános szemlélet, hogy minél hamarabb történik a veteményezés, annál eredményesebb, annál gyorsabbak kerül a termék az asztalra, vagy a piacra. A korai vetés és ültetés azonban kockázattal is jár, visszatérő hidegek, fagyok meghiúsítják, vagy legalábbis meggyérítik a veteményt. Ezért igen körültekintően, az elődök tapasztalatai, sőt a kozmikus erők figyelembevételével történik a vetés és az ültetés időpontjának megválasztása. Hódfottyára nem vetnek és nem ültetnek semmiféle veteményt. „Mikor a hód megvan csípödve, akkor nem tesznek semmit a földbe, mert akkor csak virágzik, de nem köt. ” Mikor telik a hold, akkor veteményeznek. Hasonlóképpen szerdán és pénteken sem jó magot vetni, mert ezek böjti napok.

326